A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adott otthont szombaton a MÚSZ egyik kiemelkedő szakmai konferenciájának, amelyet még – ahogy ő fogalmazott – az előző évezredben dr. Tóth Ákos, a TF korábbi tanszékvezetője, volt szövetségi kapitány hívott életre.
A sporttudomány gyakorlati hasznosítási lehetőségeit fókuszba helyező 2024-es esemény megszervezésében dr. Szájer Péter és az Úszás és Vízi Sportok Tanszék vezetője, dr. Egressy János jeleskedett. De a születésnapját éppen a konferencia napján ünneplő, prof. dr. Sós Csaba szövetségi kapitány, az egyetemet fenntartó Kuratórium tagja is szemlátomást örült, hogy már a nyitóbeszédekre megtelt a TF Athén terme. Többek mellett az olimpiai bajnok Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke és Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó is ott volt a rendezvényen, amelyen nemzetközi és hazai szaktekintélyek osztották meg tudásukat a magyar szakedzőkkel.
A nyitóbeszédeket dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár és prof. dr. Sterbenz Tamás, az egyetem rektora mondták. Mindkét felszólaló jó egészséget kívánt a születésnapos Sós Csabának.
Schmidt Ádám hangsúlyozta: a magyar kormány 2010 óta kiemelten támogatja az úszást, de nem csupán az élsportot, az Úszó Nemzet Programot is, amely az egyik legjelentősebb és legsikeresebb hazai sportági program. Az államtitkár szerint az úszás a sportok királya, ami ismerve például az olimpiai program szerkezetét és az úszó vb-k televíziós nézettségi adatait, helytálló megállapítás.
Sterbenz Tamás a TF rektora nagy örömmel köszöntötte a több mint 300 érdeklődőt.
„A TF-en a magyar sport számára jelentős munkák, kutatások, események ritkán kerülnek reflektorfénybe. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az igazán fontos dolgok kicsit a háttérben zajlanak, de az eredmények bennünket igazolnak. Éppen ezért örülök, amikor ennyi szakember jön el hozzánk, mert felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy a magyar úszásban és általában a magyar sportban szinte minden komoly eredmény mögött van TF-es tudás. Ahogy az első soron végignézek, az úszás ebben is élen jár, elég csak Sós Csabát, Tóth Ákost és Szájer Péter említenem. Sportszakembereket, szakedzőket képzünk, így minden olyan magas színvonalú szakmai fórumot, együttműködést szeretettel várunk, amely előre viszi a magyar sport ügyét.”
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora beszédében több fiatal TF-es szakember mellett azt is megemlítette, bízik abban, hamarosan újra lesz uszodája a TF-nek, mert az egyetem és a magyar úszósport érdeke lenne, hogy a létesítmény minél előbb megépüljön.
A konferencia sztárelőadója Marco Cardinale volt, aki a brit olimpiai csapatnál és a katari Aspetarban szerzett tapasztalatait osztotta meg. A nemzetközi hírű professzor, aki a TF-en diplomázott Tihanyi József professzornál, széles körű tapasztalattal rendelkezik a sport különböző területein.
2013-tól a közelmúltig a dohai (Katar) Aspire Akadémia sportfiziológiai és kutatási vezetője volt. Mielőtt Katarba költözött, ő vezette a 2008-as pekingi, a 2010-es vancouveri és a 2012-es londoni olimpiai játékokra készülő brit csapat (Nagy-Britannia és Észak-Írország) sporttudományi tevékenységét, felkészülését orvosi szemszögből segítette. Korábban kézilabdázó és edző volt, és több országban vett részt edzőképzésben az erőnlét és kondicionálás, valamint a mozgásfiziológia területén. A tudományos szakirodalomban az emberi teljesítőképesség különböző aspektusairól széles körben publikáló és idézett szerző, aki szabadalmaztatott egy innovatív, vibrációs biofeedback-rendszerből álló edzőeszközt is, amely a NEStech és a Design Council kutatási díjait kapta.
A délelőtti programban felszólalt még dr. Kováts Tímea, aki a kajak-kenu sportág sporttudományos mérési rendszerét mutatta be. Az izgalmas előadás valóban nagy sikert aratott, dr. habil. Csányi Tamáséhoz hasonlóan. A TF egyetemi docense, a Testnevelés-elméleti és Oktatásmódszertani Tanszék tanszékvezetője mellett előadott még Kunics Réka, dr. Tóth Ákos, dr. Szájer Péter, Bordásné dr. Nagy Nikoletta, Farkas Tamás, Csillik Árpád és Molnár Bence.
Öröm volt látni a magas színvonalú konferenciát és a nagyszámú érdeklődőt.
Köszönjük a Magyar Úszószövetségnek az együttműködést.
Fotó: HM Sportért Felelős Államtitkárság
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.