TF-es affiliáció a világ vezető egészségtudományi folyóiratában, a The Lancetben
2024. március 21.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Dr. habil. Csányi Tamás, a Testnevelés-elméleti és Oktatásmódszertani Tanszék vezetője is részt vett egy, a világ 197 országára kiterjedő kutatásban. A tanulmány a világ egyik legismertebb tudományos szakfolyóiratában, a The Lancetben jelent meg.   

Az NCD RISK Factor Collaboration (NCD-RisC) (nem fertőző betegségek kutatási hálózata) legújabb, 197 országra – benne Magyarországra – is kiterjedő adatelemzéséhez kilenc hazai, országosan reprezentatív adatbázis járult hozzá. 

A sokszerzős tanulmányban megjelenő tíz magyar kutató között tűnik fel dr. habil. Csányi Tamás a Testnevelés-elméleti és Oktatásmódszertani Tanszék vezetőjének neve is, aki a Magyar Diáksport Szövetség munkatársaival, dr. Kaj Mónikával és dr. Kovács Viktória Annával közösen a magyar gyermekek és serdülők BMI-adatainak elemzésével járult hozzá a tanulmányhoz.

A publikáció legfontosabb következtetése, hogy a soványság és az elhízás együttes terhe a legtöbb országban elsősorban az elhízás miatt nőtt, míg Dél-Ázsiában és Afrika egyes részein továbbra is a soványság és a vékonyság jellemző. Szükséges az egészséges táplálkozásra való átállás, amely így elősegíti a hozzáférést a tápláló élelmiszerekhez annak érdekében, hogy a soványsággal összefüggő terhek kezelhetőek legyenek, ugyanakkor meg lehessen fékezni és vissza lehessen fordítani az elhízás növekedését.

A tanulmány 2024. február 29-én "A soványság és az elhízás világméretű trendjei 1990 és 2022 között: 3663 reprezentatív, populációs tanulmány összevont elemzése 222 millió gyermek, serdülő és felnőtt bevonásával" címmel jelent meg a világ vezető egészségtudományi folyóiratában, a The Lancetben (D1, IF:168,9).

A cikk itt elérhető el.

 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!