A Testnevelési Főiskola Kutató Intézetének korábbi kutatóját, a 100 éves dr. Tóth Dezsőt otthonába köszöntötték a TF képviselői.
Dr. Tóth Dezső 1924. február 27-én született. Életpályáját a testnevelés és sport határozta meg: a Magyar Tornaszövetségben és a Magyar Birkózószövetségben dolgozott sportvezetőként, és hosszú ideig elnöke volt az akkor sikeres Magyar Súlyemelő-szövetségnek.
Nyugdíjba vonulásáig a Magyar Testnevelési Tudományos Tanács főtitkári tisztségét majd a Testnevelési Főiskola Kutató Intézetének igazgatói posztját is betöltötte. Századik születésnapján leányai, nevelt fia, unokái, dédunokái és négy ükunokája köszöntötte. Az utóbbiak közül a „legidősebb” szimplán ükpapinak szólítja.
Dr. Tóth Dezsőt otthonában köszöntötte fel a TF delegációja. Mikolovics Zsuzsa, az Alumni Iroda munkatársa két régi kollégát és TF Masters Club-tagot kért meg, hogy kísérje el a látogatásra.
Dr. Ozsváth Károly és dr. Fábián Gyula hosszú évekig dolgozott együtt a TF Kutató Intézetében Dezső bácsival. Mindketten örömmel vettek részt az ünneplésben, így vidáman és fesztelenül beszélgethettek az ünnepelttel.
Dezső bácsi meglehetősen tájékozott a TF-en történt változásokkal kapcsolatban: kérdezett az új létesítményekről, illetve a régi kollégákról.
A köszöntésen természetesen ott volt Éva lányai is, aki majdnem minden nap meglátogatja édesapját. Dezső bácsi remekül tartja magát, egyedül is el tudja látni magát. Süt-főz, sőt még a kisebb szereléseket is elvégzi a ház körül.
Dezső bácsi! További jó egészséget és derűs éveket kívánunk!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001