A Magyar, az Európai és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnél dolgozó Tam Csilla is résztvevője a TF új, angol nyelvű képzésének.
A múlt héten beszámoltunk róla, hogy dr. habil. Kádár Judit, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nemzetközi igazgatója irányításával új, két féléves, angol nyelvű nemzetközi sportdiplomáciai posztgraduális képzéssel bővült a TF egyébként is széles kínálata. Húsz hallgatóval indult a képzés, amely komplex, problémamegoldó vizsgával zárul, s fontos kiemelni, hogy jelentős tapasztalattal felvértezett nemzetközi oktatógárda ad elő. Ghánából, Kamerunból, Namíbiából, Marokkóból, Srí Lankáról, Pakisztánból, Bangladesből, a Fülöp-szigetekről, Horvátországból, Görögországból, Montenegróból és Spanyolországból is érkeztek hallgatók, Magyarországról pedig négyen – egyikük Tam Csilla.
„A koronavírus-járvány idején mediátorképzést végeztem a SOTE-n, de már akkoriban is nézegettem, hol indul esetleg sportdiplomáciai kurzus – mondta érdeklődésünkre a franciául kitűnően beszélő Tam Csilla, aki a Magyar Kerékpáros Szövetség sportszakmai tanácsadója és a nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa. – Örömmel értesültem a TF-en induló sportdiplomáciai képzés lehetőségéről, annak pedig különösen, hogy angol nyelven indul, mert az angoltudásomat egyébként is szerettem volna fejleszteni. Neves nemzetközi előadókat hallgatva fél év alatt rendkívül értékes tudással gazdagodhatunk – nekem is ez tette még inkább vonzóvá ezt a képzést.”
Tam Csilla az Európai és Nemzetközi Kerékpáros Szövetséget ugyancsak segíti munkájával (sőt a 2016-os riói olimpián bíráskodott is!), egészen fiatal kora óta külföldön dolgozik, tapasztalatból mondja, micsoda értéke van más kultúrák megismerésének.
„Ezért is várom már az áprilist a TF nemzetközi sportdiplomáciai képzésén, amikor lesz két hetünk személyesen megismerni néhány oktatónkat, illetve csoporttársainkat. Más országból és földrészről érkezőkkel tudunk beszélgetni, sokat tanulhatunk egymástól, ilyenkor mintha kitárulna előttünk a világ. Van sok-sok más is a mi kis szűk környezetünkön kívül.”
Fotó: Vanik Zoltán
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001