A Buenos Aires-i Február 3 Nemzeti Egyetem (UNTREF) képviseletében nemrég a TF-re látogatott Csuri Piroska, az intézmény oktatója.
A vendég először prof. dr. Sterbenz Tamás rektornál járt megbeszélésen a Rektori Hivatalban. Majd a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságára (NKI) látogatott, ahol dr. habil. Kádár Judittal, az NKI vezetőjével, dr. Dúró Zsuzsannával, a Szellemi Sportok Kutató Központjának tudományos munkatársával, valamint Szabó Péterrel, a Sportmenedzsment Tanszék oktatójával találkozott.
Argentin-magyar vendégünk röviden bemutatta az UNTREF Egyetemet és az argentin felsőoktatási rendszert.
A folytatásban felmerült, hogy a két intézmény számos területen tudna együttműködni.
Dr. Dúró Zsuzsannával a sakk oktatása és a sakkedzők képzése terén folyó munkát vitatták meg, Szabó Péterrel pedig a sportmenedzserképzésről, valamint sportlétesítmények menedzselésről esett szó. Szóba került a testnevelőtanár-képzés is, mint lehetséges együttműködési terület.
A két egyetem közötti mobilitások támogatására a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága pályázatot nyújtott be a 2024-ben induló Pannónia Ösztöndíjprogram keretében. Reményeink szerint az elnyert mobilitásokkal elkezdődhet az együttműködés a két egyetem között.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.