Atlétika: Krizsán Xénia eredménye inspirálja a fiatalokat
2023. augusztus 29.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Krizsán Xéniával, a budapesti atlétikai világbajnokságon hétpróbában 4. helyezett magyar sportcsillaggal beszélgettünk, aki elárulta azt is, mi hiányzott az olimpiai szint eléréséhez.

Vasárnap véget ért Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye, az atlétikai világbajnokság. Az egész sportvilág láthatta, hogy Halász Bence révén magyar érem születik (bronz a kalapácsvetésben), no meg azt is, hogy a magyar küldöttség második legjobb eredményét Krizsán Xénia éri el: az MTK harmincéves hétpróbázója – a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem végzős hallgatója szakedző szakon – parádés versenyzéssel negyedik lett.

Vele beszélgettünk podcastunkban.

A rokonszenves hétpróbázó kiemelte: óriási élmény volt számára a csodálatos magyar közönség, családja és barátai előtt versenyezni, rengetegen gratuláltak a teljesítményéhez, és jól érzékelhetőn belopta magát az emberek szívébe. Hogy mekkora lökést adhat versenyzése a fiataloknak, jelzi: az elmúlt napokban több szülő is felkereste az MTK-t, mert gyermekük szeretne megismerkedni a hétpróbával!

Az inspiráció tehát megvan, s Krizsán Xénia arról is beszélt, méghozzá szenvedéllyel, hogy mennyi örömöt ad ez a sportág, ő maga mindegyik számot nagyon szereti és élvezi. Valójában azt sem bánja, hogy alig, mindössze egy ponttal maradt le az olimpiai szinttől, mert biztos benne, hogy világranglista-helyezése révén ott lesz majd jövőre a párizsi olimpián. Tréfásan egyébként megjegyezte, hogy ha kicsit nagyobbak lennének a mellei, már a budapesti vb-n elérte volna az olimpiai szintet.

Ahogyan korábban már írtuk vele kapcsolatban, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre jár mesterszakra az atlétika szakedzőin levelezősként, s távlati céljai között szerepel, hogy pályafutása befejezését követően edző lesz, mert nem szeretne elszakadni a hétpróbától.

A beszélgetést alább vagy a Youtube-on, a Google-on és a Spotify-on is meghallgathatjátok.

Utolsó módosítás: 2023. augusztus 29. 14:01
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!