Hétfőn 94 éves korában elhunyt Zarándi László olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok atléta, az 1952-es helsinki olimpián bronzérmes 4x100-as váltó tagja, akiről egyetemünk oktatója, Szalma László emlékezik meg.
Jóllehet ő volt a kezdő sprinter a „villámikrek” csapatában, most utolsóként ő adja át a váltóbotot a többieknek, akik már odaát várták, így most már együtt szurkolnak fentről a budapesti atlétikai világbajnokságon induló 4x100-as magyar női és férfiváltónak.
Zarándi Laci bácsival hallgatóként a TF-en ismerkedtem meg, amikor még Schulek Ágoston volt a felkészítő edzőm. Fegyelmezett, kimért, szigorú tekintet sugárzott belőle, amely aztán később igencsak megváltozott kettőnk között. A szigorúság inkább segítően barátira változott. Mielőtt Ágoston külföldre ment edzősködni, közösen elmentünk Laci bácsihoz, hogy vállaljon el és segítse a pályafutásom sikeres folytatását. Laci bácsival – precíz ember lévén – áttekintettük a tennivalókat, és ezt a közös munkánk végéig be is tartottunk. Pontos, mondhatnám tudományos igénnyel megtervezett edzésterv szerint készített fel a különböző világversenyekre – sikeresen. Közös pályafutásunk során egyetlen olyan eset volt, amikor – rajtunk kívül álló okokból – nem bizonyíthattuk be, hogy mit is tudunk valójában. Azt, a Los Angeles-i olimpiát, ha szakmáról beszélgettünk, mindig szóba hozta: „Akkor voltunk a legjobbak, kár érte!”
Az ő hathatós rábeszélésének köszönhetem, hogy folytattuk a közös edzéseket, mert bizony, én akkor be akartam fejezni a sportolást. Ezután még évekig segítette tanácsaival, szakértelmével felkészülésemet. Sok-sok versenyt, edzőtábort jártunk meg közösen, amire mindig jó visszagondolni, felidézni a sikereket. Sokszor előveszem az edzésnaplókat, hogy akkor ott, mit, hogyan csináltunk és az miért lehetett eredményes. Együttműködésünk vége felé már rendszeresen kikérte a véleményemet, és úgy terveztük az éves felkészülést. Később vallotta be, hogy már ekkor az oktatás és az atlétikai tanszék irányába terelgetett, ami aztán a nyugdíjas évének bekövetkeztével meg is történt. Nem akart ő visszavonulni, de a TF-en megbántotta valaki, akitől azt nem várta, és otthagyta szeretett intézményét.
Mert amit a fejébe vett az úgy is maradt, azon nem változtatott. Ebben az időben, hirtelen kellett átvegyem a helyét a tanszéken és az edzősködésben a TFSE-ben. Természetesen mindvégig segített, és hasznos tanácsokkal látott el. Ez így volt még a legutolsó találkozásunk alkalmával is, amikor a napi eseményekről, a TF-ről, a tanszék helyzetéről, a fiatal atlétákról, a hazai vb-ről és sok egyéb másról beszélgettünk. Félelmetesen jó memóriája volt még akkor is, olyan dolgokat említett a múlt századból, amiket én már rég elfeledtem. Amíg tudott, részt vett az ünnepi tanszéki értekezleteinken.
A legutolsó kerek évfordulós születésnapi köszöntésén vidáman értékelte az elmúlt 90 évet, megköszönve az intézménynek, a TF-nek – amely az első és egyben utolsó munkahelye volt – a lehetőségeket és a sok szeretetet. Terveztük, hogy a Csörsz utcai pályánkat és a hazai vb-helyszínt, az új Nemzeti Atlétikai Központot miként nézhetné meg, hogy velünk együtt örüljön, de ez már sajnos nem valósulhatott meg…
Nagyon sok TF-es hallgatónak és atlétának adta át tudását, amit nagyon nagy hálával és tisztelettel köszönünk. Emlékét örökre megőrizzük, mindannyian, akik legtöbbször Mesternek szólítottunk!
Isten áldja!
Szalma László
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.
