A kétszeres brit olimpiai bajnok középtávfutó Sebastian Coe videóüzenetben méltatta az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságon részt vevő önkéntesek munkáját.
„Jó és a kiemelkedő világbajnokság: a különbséget az önkéntesek adják” – ez tömören a lényege Sebastian Coe mondanivalójának, amelyet az augusztus 19. és 27. között Budapesten sorra kerülő atlétikai világbajnokság önkénteseinek munkájával kapcsolatban fogalmazott meg egy videóüzenetben.
Mint ismert, a Nemzeti Atlétikai Központban sorra kerülő eseményen 200 ország több mint 2000 sportolója, továbbá 3500 újságíró és 2500 önkéntes vesz részt. Utóbbiak képzésében a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem oroszlánrészt vállal.
„Attól a pillanattól kezdve, hogy sportolóvá váltam, és bejártam az utamat az atlétikában addig a pontig, amikor a londoni olimpiai és paralimpiai játékok, majd ezt követően a világbajnokságok lebonyolításáért voltam felelős, felismertem egy állandó tényt, hogy a jó és a nagyszerű sportrendezvény közötti különbség az önkéntesek munkája. Ők gyakorlatilag nélkülözhetetlenek a szervezés minden területén.
Az atlétikában töltött első napjaimtól ők vágták fel a szendvicseket az egyesületi székházban, elvittek a versenyekre, és gondoskodtak arról, hogy a következő verseny előtt kimossák a felszerelésemet. Ami a legfontosabb: ők azok, akik érkezéskor gyakran köszöntik az embereket, legyenek azok a média képviselői, nézők vagy az atlétákat kísérő csoport tagjai a reptéren. Az események nem működnek nélkülük. Ez az esemény, mint bármelyik más sportrendezvény felismerhetetlen lenne az önkéntesek szorgalma és szenvedélye nélkül. Szóval köszönjük. Köszönjük, hogy nekünk adjátok az időtöket, türelmeteket és szenvedélyeteket” – fogalmaz Coe a vidóüzenetben, amelyet itt tekinthettek meg:
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nem csupán részt vesz az idei budapesti atlétikai világbajnokság önkéntesprogramjának működtetésében, hanem egyetemünk Csörsz utcai létesítménye lesz a világesemény egyik edzőhelyszíne, valamint a vb idején a TF-en rendeznek egy egynapos szakmai konferenciát, amelyen a világ legjelentősebb sporttudósai vesznek részt. Sőt itt tartanak majd szakmai fórumokat az atlétika világának edzői a Coaches’ Club napi eseményein.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001