Bernecebaráti községben június 24-én került sor a Szokolyi Alajos-emlékfutásra, ahol a TF is képviseltette magát.
Őt nemcsak hazánk, de az újkori olimpiák első olimpikonjának is tekinthetjük, hiszen az athéni olimpián 1896. április 6-án az első számként lebonyolított 100 méteres síkfutás előfutamában neki sorsolták az egyes rajtszámot. A szám döntőjében végül 3. helyezést ért el, hármasugrásban 4. lett. 1897. január 19-én az ő javaslatára alakult meg a Magyar Athletikai Szövetség, illetve később a Magyar Olympiai Társaság. Ennek emlékére a MOB rendszeresen látogatja a bernecebaráti Felső temetőben lévő sírját. Az idei emlékfutás is koszorúzással kezdődött, megemlékezve Szokolyi halálának 90. évfordulójáról, ami ugyan tavaly volt esedékes, de a járványveszély miatt az emlékfutás akkor elmaradt. A Szokolyi-kastélytól induló és oda is érkező 4700 méteres útvonalat futva vagy kerékpárral lehetett teljesíteni, megkerülve az egész falut.
A teljes távot munkatársunk, dr. Molnár László levéltáros is teljesítette, természetesen Szokolyi emlékéhez méltón, futással. E remek teljesítmény különlegességét az adja, hogy maga berneczei Szokolyi Alajos is a levéltáros volt, mint Hont vármegye főlevéltárosa a szomszédos, akkori vármegye-székhely Ipolyságon (mai szlovák nevén Sahy), jóllehet a lévai piaristáknál letett érettségije után a budapesti orvoskarra iratkozott be.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001