Az idén is óriási sikert aratott a Mozgás Éjszakája, a péntek estétől szombat hajnalig tartó sportfesztivál mintegy 25 ezer embert vonzott Budapesten a Hősök terére és a Városligetbe.
Az idén immár hetedik alkalommal rendezték meg a Mozgás Éjszakáját, a legnagyobb ingyenes budapesti szabadidősport-fesztiválnak a Hősök tere és a Városliget adott otthont péntek este 9 órától szombat hajnali 4 óráig. Az esemény sportszakmai részét ezúttal is a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Rekreáció Tanszéke szolgáltatta, és csaknem 200, a TF-hez köthető munkatárs dolgozott estétől hajnalig. A megnyitón beszédet mondott prof. dr. Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora is.
Örömmel jelentjük, hogy beteljesült a szervezők reménye: a tavalyinál több sportolni vágyó ember vett részt a töretlen népszerűségnek örvendő fesztiválon.
„Elképesztően jól sikerült – mondta megkeresésünk alkalmával dr. Lacza Gyöngyvér, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Rekreáció Tanszékének vezetője. – Huszonkét sportágat próbálhattak ki a résztvevők, és egészen biztos, hogy többen voltak, mint a tavalyi Mozgás Éjszakáján. Noha nincs még végleges hivatalos adat, a 24-25 ezer fős részvételt elértük, s nem zárható ki a 2015-ben regisztrált rekord megdöntése, akkor 25 ezren sportoltak a Mozgás Éjszakáján.”
A TF tanszékvezetője hozzátette: szombaton hajnali négy órakor ért véget a fesztivál, mert nem tarthatott tovább, hiába játszottak még a különböző sportpályákon és álltak sorban sokan a kiállítók között a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportmedicina Központja előtt sportegészségügyi és életmódtanácsokért.
„Gyakorlatilag minden sporthelyszín telt házas volt, a zumba egészen biztosan részvételi csúcsot döntött, a SportLigetbe pedig annyian érkeztek jógázni, hogy nem maradt elég matracunk. Mindenféle korosztály képviseltette magát a serdülőtől az idősekig, természetesen az idén is láthattunk mozogni hetven év feletti sportkedvelőket. Egy szó, mint száz, óriási siker volt a hetedik Mozgás Éjszakája!”
És akik a hétvégén részt vettek a fesztiválon, már most várják a nyolcadikat.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001