Május 25-én, csütörtök 13 óra körül élénk ritmusú zene csendült fel a TF kertjében, amelyre Nemerkényi Krisztina tanárnő – hat-nyolc TF-műhelyes hallgatóval egyetemben – mozgásba lendült.
A tanárnő és a diákok igyekeztek maguk közé csalogatni az ott álldogáló fiatalokat és kollégákat is.
„Sterbenz Tamás rektor vendégül látta a TF-műhelyt, és a beszélgetés során említettem neki, hogy a TF-műhellyel flashmobokat is csináltunk. Tetszett neki az ötlet, ezért javasolta, hogy alkalomadtán megismételhetnénk – avatott be a részletekbe Nemerkényi Krisztina. – Azok a flashmobok versekről szóltak. Bennünket – mármint a TF műhelyt – leginkább »csupán« a műsorokból és a szereplésekből ismernek. Bár az utóbbi néhány tanévnyitón mozgásos műsorszámmal léptünk fel, inkább az irodalom, az ének, a tánc jellemez bennünket. Mi lenne, ha most inkább mozognánk? És nemcsak mi, hanem a TF hallgatói és kollégái is! Még a zeneszámokat is úgy válogattam össze, hogy minden korosztálynak megfeleljen. Úgy gondoltam, ez lazítaná a tanárok félév végi, illetve a hallgatók vizsgaidőszak körüli feszültségét is.”
A tanárnő reméli, hogy a következő alkalommal többen csatlakoznak hozzájuk, hiszen a mozgás és a tánc öröm.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001