Sterbenz Tamás is részt vett, köszöntőt mondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének éves találkozóján, amelyen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora az MSÚSZ-szal közösen tervezett BSc sportújságíróképzésről is beszélt.
A Kodály Központban elsőként Szöllősi György elnök, a Nemzeti Sport főszerkesztője köszöntötte a megjelenteket, majd Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár megnyitotta a közgyűlést.
„Számomra és számunkra kiemelten fontos a nyílt és az őszinte kommunikáció, valamint a folyamatos tájékoztatás – kezdte beszédét Schmidt Ádám. – Az elmúlt egy évben kölcsönös tiszteleten alapuló korrekt viszony volt a sportállamtitkárság és a sportújságírók között – mondta el köszöntőjében Schmidt Ádám.”
Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora arról számolt be, hogy az egyetemen a jövőben kiemelten kezelik a sportújságíró-képzést.
„Az elmúlt hetekben többször is egyeztettem Szöllősi Györggyel, kiváló a kapcsolat közöttünk, és úgy gondolom, hogy 2024-ben elindulhat egy olyan képzés, amely évek óta közös álmunk, és segítheti a minőségi sportújságírás megerősítését.”
A TF rektora arról is beszélt, hogy a szakma népszerűségét remekül jelzi, hogy gyermekként nem sokan akarnak államtitkárok, rektorok lenni.
„Inkább sportriporternek készülünk. Nekem is voltak ilyen terveim, de a bátyámmal folytatott gombfocimeccsek alatt hamar kiderült, hogy ehhez nincs elég tehetségem”
A MSÚSZ közgyűlését megtisztelte jelenlétével Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, aki nyomatékosította, hogy az elmúlt esztendők „hiányosságai” után a MOB újra a szövetség és a sportújságírók felé fordult, s keresi az együttműködés olyan formáit, amelyek korábban jellemezték a két szervezet kapcsolatát.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke videóüzenetben mondott köszönetet azért, hogy a fogyatékosok sportjáról mind több fórumon és formában esik szó.
A Magyar Sportújságírók Szövetségének hétfői „rendezvénye” egyben tisztújító közgyűlés is volt, amelyen a tagok újabb öt évre elnöknek választották Szöllősi Györgyöt – továbbá Mravik Gusztáv és Csisztu Zsuzsa személyében újraválasztották a szervezet két alelnökét is, az elnökségi tagok pedig Deák Zsigmond, Moncz Attila, S. Tóth János és Sörös Jenő lettek (maradtak).
Gratulálunk és jó munkát kívánunk a régi/új elnöknek, elnökségnek.
forrás: nso.hu
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.