A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem podcastsorozatának mostani adása – amelyben dr. Rácz Levente és Langmár Gergely, a TF PhD-hallgatója szerepel – a tehetséggondozás és a sporttudomány kapcsolatáról szól.
A TF januárban indult podcastsorozatában az egyetem hallgatóit és fiatalokat érintő sportos témákat boncolgatnak elismert oktatóink, valamint intézményünkhöz közeli neves sportszakemberek. A soron következő adás középpontjában szereplőink azt vizsgálják, hogyan tudja szolgálni a sporttudomány a tehetséggondozást, és ebben mekkora szerep és felelősség hárul a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre.
Mi sül ki abból, ha két sportkineziológust ültetünk a mikrofon mögé? Csakis jó dolog! Dr. Rácz Levente, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Kineziológiai Tanszékének vezetője és Langmár Gergely, a Nemzeti Kézilabda Akadémia sport-és egészségtudományi csoportjának vezetője ugyanis most mindenkit beavat a sporttudományi kutatások kihívásaiba és rejtelmeibe. Elmagyarázzák többek között, miért fontosak a sporttudományi vizsgálatok, hogyan használhatjuk az eredményeket a gyerekek és fiatalok tehetséggondozásában, teljesítményük nyomon követésében és a sérülések megelőzésében.
Már végeztél a vizsgáiddal, és még nem kezdődött el az új szemeszter, mégis túlteng benned a tudásvágy? Kövesd a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem honlapját és közösségimédia-felületeit, ahol január 23-tól február 19-ig TF-es oktatókkal és prominens szakemberekkel készített podcastokat teszünk közzé.
A műsorokat több felületen, a Youtube-on és a Spotify-on is meghallgathatjátok.
Hangoljatok ránk, és osszátok meg másokkal is a podcastokat!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001