Tizenhárom egyetem hatvan hallgatója csatolt lécet az idei alpesi sí, snowboard és sífutó MEFOB-on a franciaországi Puy-Saint-Vincent-ban, ahol természetesen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem is képviseltette magát. Nem is akárhogy: négy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel a legeredményesebb lett!
A TF-es indulók közül Osváth Norbert egymaga három elsőséget söpört be, a snowboardosok között megnyerte a szlalomversenyt, a parallel szlalomversenyt, valamint a boardercrosst. Balázs Bence Zsombor második lett szlalomban és parallel szlalomban, snowboard bordecrossban pedig harmadik. Női snowboardban ugyancsak kimagaslóan teljesítettek a TF-esek, Takács Bettina az első, Demeter Andrea pedig a harmadik helyen végzett.
Mátraszentistvánban is a síelőké volt a terep, hétfőn ott rendezték meg óriás-műlesiklásban az alpesi sí MEFOB-ot a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Testnevelés és Sport Intézete és a MATE gyöngyösi Károly Róbert Campusa közös szervezésében. Parasportolók, illetve több kategóriában szeniorok is rajthoz álltak az egyetemi hallgatók és oktatók mellett. Mindkét nem óriásműlesikló versenye két futamból állt, a kvalifikációs futamokat követték a döntők. Igazolt versenyzők és a szabadidejükben sportolók egyaránt indulhattak, s bármelyik hazai felsőoktatási intézmény hallgatója nevezhetett, a jogosultságot a rajt előtt természetesen ellenőrizte a versenybizottság. Nos, a hölgyek versenyében itt is örülhettünk TF-es sikernek, hiszen az egyetemen levelező tagozatos Szlovencsák Panka lett az első.
Fotó: Magyar Snowboard Szövetség
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.