A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem podcastsorozatának harmadik részében prof. dr. Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya, az Úszás és Vízi Sportok Tanszékének oktatója szolgál részletekkel a nemrég indult Úszó Nemzet Programról.
Mint tudjátok, január 23-tól egészen február 19-ig szinte minden napra jut egy-egy TF-podcast, amelyben az egyetem diákjait és a fiatalokat érintő sportos témákban nyilatkoznak elismert TF-es oktatók, továbbá az intézményhez közeli szakemberek.
A sorozat harmadik részében prof. dr. Sós Csaba, a TF Úszás és Vízi Sportok Tanszékének oktatója tár fel érdekes részleteket az Úszó Nemzet Program kidolgozásának hátteréről, az eddigi tapasztalatokról és a célokról, továbbá a projekt népegészségügyi, társadalmi és gazdaságpolitikai hasznáról.
Az úszók szövetségi kapitánya – aki szintén részt vett a kidolgozásban – elárulja: a program a magyar kormány kezdeményezésére indult azzal a céllal, hogy idővel mindenki megtanuljon úszni, valamint, hogy legyen mód a szabadidő hasznos eltöltésére. Csak kevesen tudják, hogy az iskoláskorú magyar gyerekek csupán húsz százaléka jár úszásoktatásra – a program többek között ezen kíván javítani.
Ha azt is tudni akarjátok, hogyan kerülnek képbe olimpiai bajnok úszóink, Hosszú Katinka, Egerszegi Krisztina, Milák Kristóf és Darnyi Tamás, hallgassátok meg az adást!
Ha már végeztél a vizsgáiddal, és még nem kezdődött el az új szemeszter, de nem szeretnél ismeretszerzés nélkül maradni, kövesd a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem honlapját és közösségimédia-felületeit, ahol január 23-tól február 19-ig TF-es oktatókkal és neves szakemberekkel készített podcastokat teszünk közzé.
A műsorokat több felületen, a Youtube-on és a Spotify-on is meghallgathatjátok.
A sorozat következő részében az új típusú testnevelőtanár-képzés lesz terítéken.
Hangoljatok ránk, és osszátok meg másokkal is a podcastokat!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.