Az Edzéselméleti és Módszertani Kutatóközpont igazgatója a jövőben új beosztásban igyekszik megtenni mindent a hazai sport sikeréért a Magyar Olimpiai Bizottságnál.
Újabb megtiszteltetés érte a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem egyik oktatóját, nevezetesen dr. Bartha Csabát, aki Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Fábián László főtitkár felkérésére mostantól a MOB operatív igazgatói feladatait látja el.
Bartha Csaba számára egyáltalán nem ismeretlen helyszín a MOB, hiszen 2012 és 2017 között már dolgozott a szervezetnél. Először Fábián László mellett sportigazgató-helyettesként, majd a 2016-ban – az év végi átalakítás idején – főtitkárként. Később, egész pontosan 2022 tavaszán, Fábián László és Gyulay Zsolt visszahívta a MOB-ba, hogy sportigazgatóként dolgozzon, most pedig operatív igazgatóként folytatja munkáját.
„Tulajdonképpen nem történt más, mint hogy visszakerültem az olimpiai bizottság kötelékébe – tájékoztatott dr. Bartha Csaba. – Szervezeti változáson megy át a MOB, és az elnök, illetve a főtitkár fontos szerepet szán nekem ennek lebonyolításában. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy rám gondoltak, én pedig igyekszem majd minél jobban megfelelni a velem szemben támasztott elvárásoknak.”
Bartha Csaba elsősorban a MOB irodájának napi szintű, szervezeti működtetéséért felel majd. Olyan területek tartoznak hozzá, mint amilyen a marketing, a kommunikáció, a nemzetközi ügyek vagy éppen a sportigazgatás.
„Idén több multisportesemény is vár ránk, ezeken a maximális mértékben ki kell szolgálunk a sportolókat és a sportszakembereket. Ezenkívül együtt kell működnünk az államtitkársággal, a köztestületekkel, az egyesületekkel és a szövetségekkel, továbbá segítenünk kell az olimpiai sportolók felkészülését a rendelkezésre álló eszközeinkkel, a lehető leghatékonyabb módon.”
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.