2022. december 17-én tartotta hagyományos nyílt napját a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, amely úgy tűnik, továbbra is népszerű a továbbtanulni vágyó fiatalok körében.
Több mint 300 érdeklődő gyűlt össze a TF szombati, Athén teremben tartott nyílt napján, amelynek során a jelenlévők megismerkedhettek az egyetem képzéseivel, a hallgatóknak kínált lehetőségekkel és perspektívákkal, továbbá az intézmény hangulatával.
Az eseményt dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes nyitotta meg, majd Oravecz Anna, a Hallgatói Önkormányzat elnöke szólt az összegyűltekhez. A folytatásban Lénárt Judit, a Tanulmányi Hivatal vezetője adott tájékoztatást a felvételi eljárásról, majd Kiss Gergely, a Továbbképző Központ munkatársa beszélt röviden az érettségire épülő képzésekről.
A nap első sztársportoló felszólalója Tóth Tamás triatlonos olimpikon volt, aki érdekes dolgokat árult el a TF-ről – őt Karakas Hedvig cselgáncsozó olimpikonunk követte.
A szép számú közönség a folytatásban az osztatlan tanárképzésről, a rövidített ciklusú tanárképzésekről, a BA edző- és az MSc szakedzőképzésekről, valamint a sportszerevezés-, a rekreáció és életmód-, a humánkineziológiai és az MSC sportmenedzserképzésekről tájékozódhatott.
A rengeteg információ feldolgozását könnyítette a TFSE cheerleadereinek, valamint a Flatland School Team háromfős BMX-csapatának produkciója – utóbbi formációban szerepelt egy TF-es hallgató is.
A nap zárásaként az egybegyűltek a nemzetközi mobilitási lehetőségekről és az egyetem sportegyesületéről, a TFSE-ről, illetve a Sport Irodáról kaptak bővebb tájékoztatást.
Ezzel még nem volt vége a nyílt napnak, hiszen a szervezők közös programokat és a TF képzéseivel kapcsolatos kötetlen beszélgetéseket tartottak a felvételi előtt álló fiataloknak, akiket 2023 őszén remélhetően már a TF-család tagjaiként köszönthetünk.
Ha nem lehettél ott a TF nyílt napján, ne félj, hiszen a felvételiről, az induló szakokról minden fontos információ megtalálható a felveteli.tf.hu oldalon.
Fotó: Csortos Máté, Vidor Gergely
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001