Szorosabbra fűztük a köteléket az MTK Budapesttel
2022. október 28.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Határozatlan idejű együttműködési megállapodást kötött csütörtökön a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, az egyik legsikeresebb hazai labdarúgó utánpótlás-nevelő műhely, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia, illetve az MTK Budapest.

Szorosabbra fűztük a köteléket az MTK Budapesttel

A sokrétű sportszakmai és tudományos együttműködés legsarkalatosabb pontja, hogy a jövőben a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia megfelelő képzést, szakembereket, létesítményeket és infrastruktúrát nyújt a TF számára, míg egyetemünk elsősorban tudományos háttérmunkával segíti a műhely fejlődését.

A felek hangsúlyozták: az együttműködés nem korlátozódik a labdarúgásra, hanem más sportágakra is kiterjeszthető. A két intézmény többek között azt reméli, hogy az MTK elit utánpótlásképző jellege hosszú távon is fenntartható marad, továbbá, hogy a TF sporttudományi képzéseinek és kutatásainak egyik fontos gyakorlati helyszíne lesz az akadémia.

Az ünnepélyes aláíráson az MTK Budapestet Zakor Sándor klubtulajdonos, dr. Selei András klubigazgató, illetve Finfera Maximilián értékesítési igazgató képviselte. Egyetemünk részéről prof. dr. Sterbenz Tamás rektor, dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes, prof. dr. Géczi Gábor, a Gazdaság és Társadalomtudományi Intézet igazgatója, a Sportmenedzsment tanszék vezetője és Prukner László, a TF mesteroktatója, pro licences futballedző volt jelen az eseményen.

Szorosabbra fűztük a köteléket az MTK Budapesttel

Sterbenz Tamás örömmel köszöntötte az MTK Budapest képviselőit, akik közül Finfera Maximilián a TF-en szerzett diplomát. Nyitóbeszédében hangsúlyozta, két nagy múltú intézmény „talált végre egymásra”, és megtiszteltetésnek érzi, hogy a TF olyan tradicionális klubbal működhet együtt, mint a kék-fehér egyesület.

„Szeretnénk, ha a jövőben az élsport otthonra lelne a TF-en, de emellett igyekszünk az utánpótlásra is nagy súlyt helyezni. Mindig örülünk, ha a TF sporttudományos hátterének az élsportban tevékenykedő szervezetek vehetik hasznát. Biztos vagyok benne, hogy gyümölcsöző lesz az együttműködés a két intézmény között.”

A folytatásban Finfera Maximilián szólt a jelen lévőkhöz. A szakember rámutatott: labdarúgó-utánpótlásakadémia ma már nem létezhet színvonalas sportszakmai háttér nélkül. Kiemelte, a TF és az MTK Budapest közötti együttműködés nemcsak a két fél számára fontos, hanem a magyar labdarúgás fejlődése szempontjából is előnyös lehet.

Zakor Sándor megjegyezte, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia mindig is vezető szerepet játszott a hazai utánpótlásképzésben, ám jelenleg óriási a verseny az akadémiák között mind hazai, mind pedig a nemzetközi szinten.

„Továbbra is szeretnénk, ha minél több, az akadémiánkon nevelkedett játékos jutna ki külföldre, amihez az MTK-nál megvan a szükséges háttér. Ehhez ugyanakkor hiányzik egy olyan partner, amely megfelelő tudományos háttérrel tudja kiegészíteni a nálunk folyó szakmai munkát. A TF segítségével úgy gondolom, le tudjuk dolgozni a hátrányunkat a nagy külföldi klubokkal szemben, és remélem, mi is megfelelően hozzá tudunk járulni az egyetem fejlődéséhez.”

Végül dr. Ökrös Csaba szólt néhány szót a leendő együttműködés előnyeiről. Beszédében nyomatékosította, bár a TF eszközfelszereltsége és létesítményhelyzete a modellváltás óta folyamatosan fejlődik, a két fél közötti megállapodás nagyban javíthat az egyetem jelenlegi eszköz- és létesítményhelyzetén, amiért „cserébe” a TF megfelelő tudományos hátteret igyekszik nyújtani a kék-fehér egyesületnek.

Az ünnepélyes aláírás helyszíne az egyetem Róma terme volt.

Fotó: Zádor Péter

Utolsó módosítás: 2022. október 28. 10:56
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!