Október 5-én, szerda kora délután megemlékezést tartottak a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatói és munkatársai az aradi vértanúkról. A megemlékezés helyszíne könyvtár udvar felőli részén felállított kettős kopjafa volt. Szerencsére az időjárás is a kegyeibe fogadta az ünnepségre érkezőket, hiszen bágyadt, napos őszi napsütésben került sor az eseményre.
Zenei hívószóra gyülekeztek az érdeklődők. Volt, aki távolabb, a padokon helyezkedett el, mások a kopjafa közelében.
Az ünneplőbe öltözött elsőéves lányok a vértanúk történetét felelevenítő események során említett nevek hallatán odasétáltak a keresztekhez. Először a nemzeti színű szalagokat kötötték fel, majd a gyászszalagokat. Végül mécseseket gyújtottak, így fejezvén ki tiszteletüket a kivégzettek iránt.
A versek elhangzása után prof. dr. Sterbenz Tamás rektor és dr. Varga Dániel campus főigazgató helyezett el koszorút a Kettős Kopjafa jobb oldali, az 1848-as szabadságharc végét, az aradi fegyverletételre és a kivégzésre utaló oldalán. A Himnusz eléneklésével ért véget a megemlékezés, majd a jelenlévők mécseseket gyújtottak, amelyek fel-fellobbanva igyekeztek dacolni a feltámadó széllel.
„Dicsőségük zsoltár a honfiszájon:
Örökké él az aradi Tizenhárom”.
Szöveg: Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina
Kép: Veliczky Balázs
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001