Szeptember 28-án, szerdán tartották a TF aulájában az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda (AKSI), valamint a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) közös, immár hagyományosnak mondható rendezvényét, a gólyaestet.
Szép számú hallgatóság jelent meg a TF aulájában az este 7 órakor kezdődött eseményen. A HÖK felvezetése után először dr. Lőkös Dániel az AKSI vezetője szólította meg a hallgatókat, és osztotta meg – többek között – saját elsőéves emlékeit a jelenlévőkkel. Ezt követően dr. Cserny Ákos oktatási rektorhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, és jó szórakozást kívánt az estére.
Az tanszéki, illetve egységi bemutatók idén is változatosra sikerültek: voltak hosszabbak és rövidebbek, beszédesek és filmmel illusztráltak, modernek és hagyományosak, zenei aláfestéssel és anélkül készültek, viccesek és tárgyilagosak, élő vagy csak videón megjelenők. A hallgatók többnyire érdeklődéssel figyelték ezeket, és úgy tűnt, hogy a személyes megjelenést, illetve beszédet jobban megbecsülték (no meg azokat a tanárokat, akik jelenlétükkel megtisztelték az estét).
Fél 9 körül kezdődött el a kvízvetélkedő. Húsz csapat – közöttük, mint mindig – az egyetlen tanárcsapat, a „Mindhalálig TF” is ott ült a padoknál. Hét témakörben kellett megválaszolniuk a csapatoknak a kivetítőn megjelent kérdéseket, s a helyes válaszokat papírra vetniük. Érdekes témaköröket találtak a kvízösszeállításához: olyanokat, amelyek mind a fiataloknak, mind pedig a tanároknak fejtörést okoztak. A derűs hangulatú vetélkedő eredményhirdetésekor nagy üdvrivalgással köszöntötték a győztes csapatokat, amelyek ajándékcsomagot kaptak. Ez igaz a tanárcsapatra is, amely immáron ötödik alkalommal vett részt az egyetem kvízversenyein, és „versenyen kívül” indulva, különdíjban részesültek.
A hangulat ezután egyre csak fokozódott: gyorsan fogyott a hagymás zsíroskenyér és persze a csapolt sör is. Az esemény éjfél körült zárult, mindenki legnagyobb megelégedésére.
Köszönet a szervezőknek!
Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.