Elhunyt Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó

Életének 93. évében elhunyt Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó, a TF korábbi tanára, a Síoktatók Magyarországi Szövetségének rendes, később tiszteletbeli elnöke, a magyar alpesi sísport kiemelkedő alakja.

Elhunyt Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó

„Pályámat meghatározó példaképvolt, a TF-en utánozhatatlan könnyedségű előadó, sportpályafutásában utolérhetetlen zseni, a síoktatók számára szeretett vezető.

Ehhez kell felnőnünk, amikor rá gondolunk. Isten vele, drága Ildikó néni” – emlékezett meg a sportolóról dr. Dosek Ágoston, a Rekreáció Tanszék egyetemi docense. – Ildikó néni 1958-ban szerzett testnevelő tanári diplomát a TF-en. Közvetlen elődöm volt 1988-as TF tanári belépésem előtt, amikor ő éppen nyugdíjba ment. Akkoriban az Időszaki és küzdősportok tanszék keretében dolgoztunk a természetben űzhető sportok tanáraként. Ildikó néni nyugdíjazása ellenére még évekig meghívott oktatóként mutatott eleganciát a lesikláskor és a hallgatókat megszégyenítő állóképességet a felfelé haladásban. (Akkor még a gyalogos sízések domináltak.) Tankönyvként használtuk a síedző férjével együtt írt Sí ABC című kiadványt, de ezen kívül jegyzetek formájában is kiszolgálta a sísport és a természetjárás oktatását.

A Síoktatók Magyarországi Szövetsége (SMSZ) Facebook-oldalán így emlékezik meg Kővári Károlynéról:

„Fájó szívvel búcsúzunk tiszteletbeli elnökünktől, síoktató példaképünktől, Kővári Károlyné született Szendrődi Ildikótól, aki ma hajnalban életének 93. évében örökre lehunyta szemét. Ildikó néni versenyzőként kimagasló eredményeket ért el. Összesen 102 magyar bajnoki aranyérmet nyert, melyből 64 egyéni bajnoki címet jelentett. Számos nemzetközi versenyen, Universiadén, világbajnokságon szerepelt szép eredményekkel, valamint 1952-ben Osloban és 1964-ben Innsbruckban képviselte a hazánkat a téli olimpián. Számtalan elismerést követően 2021-ben a Magyar Olimpiai Bizottság fair play életműtrófeával tüntette ki.”

A szövetség megjegyzi, a sportolónő élete egybefonódott a síeléssel. A sípályán érezte legjobban magát versenyzői, tanítványai, később pedig unokái körében. Edzőként, illetve a Testnevelési Főiskola tanáraként sok-sok fiatalnak adta át fáradhatatlanul a síelés és a természet iránti végtelen szeretetét. Még 82 éves korában is feljárt egyedül a Normafára síelni, és még akkor is könnyed eleganciával húzta az íveket.

Az SMSZ megalakulásától kezdve aktív tagja volt a szervezetnek: 1991 és 1995 között elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. 1991-ben a St. Antonban rendezett Interski kongresszuson, amikor az SMSZ-t felvették a síoktatók világszervezetébe, az Interski Internationalbe, büszkén kísérte a nagy eseményre a magyar delegációt és a demócsapatot, amelyben két tanítványa is szerepelt.

 „Siklok lefelé merészen,
Hóban nyomot hagy a lécem,
Kacskaringóst, széleset.
Mire a völgybe leérek,
A nyomomba sokan lépnek,
Nekik még jár az idő.
S ha majd engedi az Isten,
Felmegyek én a síliften
S újabb nyomot hasítok.
De ha már nem engedi,
S nyomom a hó elfedi,
Hóvirágként kinyílok.”

(Paga: Hóban a nyom)

Isten nyugosztalja, Ildikó néni!

Fotó: Facebook/Magyar Síszövetség

Projektek

2023. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!