Hírek

Teltházas lesz a Sportinno

Hétfő kora délután remek hangulatú sportfotókiállítás-megnyitóval vezették fel a szerdán kezdődő, és három napig tartó V. Sport és Innováció Konferenciát, amelyet a jelek szerint telt ház előtt rendeznek meg.

Sportfotó kiállítás nyílt a TF-en, teltházas lesz a Sportinno

2022. szeptember 12-én, hétfőn 13.00 órakor jelentős médiaérdeklődés kísérte a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Aulájában tartott, az V. Sport és Innováció Konferencia sajtótájékoztatójával egybekötött sportfotó-kiállítás megnyitóját, amelynek középpontjában a júliusban elhunyt újpesti futaball-legendáról, Törőcsik Andrásról készült felvételekből összeállított tárlat állt.

A szeptember 14.és 16. között a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (szeptember 14., Budapest) és a Nemzeti Kézilabda Akadémián (szeptember 15. és 16., Balatonboglár) sorra kerülő rendezvény egyik kiemelt kísérőprogramja a Németh Ferenc-fotópályázat keretében, Németh Péter támogatásával létrejött fotókiállítás, amely részben a 2013. szeptember 4-én elhunyt Németh Ferencnek állít emléket.

A tárlat idén már több szekcióból áll. Az érdeklődők Németh Ferenc-fotópályázat képei mellett megtekinthetik a Magyar Sportújságírók Szövetség (MSÚSZ) nívódíjára jelölt és Derencsényi István MSÚSZ-nívódíjas képét, a konferencia innovatív kiállítóiról és korábbi olimpiákon készült fotókat, valamint a Törőcsik András életútjáról készült képeket.

Részben az utóbbi miatt érkezett Magyarországra a Németországban élő 61-szeres válogatott Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC korábbi vezetőedzője, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

„Amikor beléptem az Aulába, és megpillantottam a képeket, rendkívül meghatódtam – mondta a futballtréner. – Minden kép mögött rejtőzik egy jópofa történet, amelyről órák hosszat lehetne beszélgetni egy jó üveg fehérbor mellett. Németh Péterben és bennem van egy fontos közös vonás, mégpedig az, hogy bármerre járunk, mindketten édesapánk emlékét visszük tovább.”

Az innovációkkal kapcsolatban elmondta, bár korábban fenntartásokkal fogadta őket, mára belátta, a sporttudománynak elengedhetetlen szerep jut a sportolók teljesítményének növelésében. 

A kiállításmegnyitón köszöntőbeszédet mondott prof. dr. Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora is, aki könnyed, igazi sportos konferenciát ígért a jelenlévőknek.

„Már 400 regisztrációnál tartunk, így bátran kijelenthetem, a konferencia végre megtalálta megfelelő helyét a TF életében, ahogyan azt korábban megálmodtuk. A sportról fogunk beszélgetni, méghozzá sportos stílusban. Célunk, hogy az esemény mottóján keresztül – »Tehetségből teljesítmény« – megismertessük a nagyközönséggel a sport újdonságait. Tesszük mindezt családias környezetben, közvetlen hangulatú vitákon, amelyeken mindenki hozzászólhat a témákhoz.”

Az eseményen felszólalt Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezető igazgatója is, aki a balatonboglári programmal kapcsolatban elmondta, többféle megközelítésből igyekeznek körüljárni a konferencia témáját.

„Fontos kérdés, hogyan tudjuk megtalálni a kulcsot az egyénhez, hogy a legtöbbet ki tudja hozni magából, és hogy ki tudjon bontakozni. A kérdést több szempontból is vizsgálhatjuk, ezért az idei konferencián úgy döntöttünk, hogy nemcsak a sport jeles képviselőit és előadóit hívjuk meg, hanem a politikáét, a gazdaságét, a kultúráét, a sportpolitikáét és a médiáét is.”

Dr. Dénes Tamás, a MSÚSZ Szepesi-díjas főtitkára Németh Ferencről emlékezett meg.

„Három dolog töltötte ki az életét: a család, a fotózás és a futball. Minden képének üzenete van, amivel méltó helyet vívott ki magának a magyar sportfotózás történetében. Remek érzékkel tudta elkapni a megfelelő pillanatot, értette, amit fotózott, azaz a futballt, a játékot, és ha nézegetjük a képeit, azt látjuk, hogy mindig markáns módon fejezik ki az érzelmeket.”

A komoly érdeklődés miatt a konferencia szervezői hétfő délután egykor lezárták a regisztrációt, ami azt jelenti, hogy négyszáz regisztrált érdeklődő, valamint a hallgatók és a kiállítók részvételével rendezik az eseményt.

A konferencia programja itt tekinthető meg.

Fotó: Vidor Gergely

konferencia,fotókiállítás,Sterbenz Tamás,sajtótájékoztató,Magyar Sportújságírók Szövetsége,Sportinno,Mocsai Tamás,Dárdai Pál,sportfotó,Dénes Tamás