A magyar sport tartósan a nemzetközi élvonalban szereplő képviselőinek köszönhetően számos kerek évfordulós jubileumunk van. Egyikükre, maga az egyik főszereplő, Zarándi László, a TF Atlétika Tanszékének korábbi vezetője hívta fel a figyelmet.

Az érdekesség „kibontásához” némi háttérmunka is jól jött. Végignéztük ugyanis az 1952-es, helsinki olimpián szerepelt mind a 33 magyar atléta ismert adatait, amelyekből kiderült, hogy egykori olimpikon atlétáink közül ma már mindössze hárman élnek: Tilkovszky Ibolya (89) vágtázó, Béres Ernő (94) középtávfutó és Zarándi László (93) vágtázó. A TF egykori tanszékvezetője a 70. évforduló alkalmából a „villámikrek” nagy sikereit elevenítette fel.

„A korábbi csereberét követően 1950-re állapodott meg a férfiak 4x100 méteres síkfutó váltójának összetétele – emlékezett a váltó egyetlen, még élő tagja. – A Zarándi László, Varasdi Géza, Csányi György, Goldoványi Béla kvartett nemzetközi találkozón Pozsonyban, a Csehszlovákia elleni válogatott találkozón debütált, méghozzá győzelemmel.”

A sikeres nemzetközi premiert követően egyre stabilabb lett ez a négyes fogat, amely a későbbi, visszhangos sikereit nem a váltóban szereplők kivételes futógyorsaságának köszönhette, hanem a rendkívül precíz váltásaiknak.

„Most 70 éve, hogy Helsinkiben végül dobogóra állhattunk, bár előzőleg még a kiutaztatásunk is komoly veszélyben forgott – emlékezett Zarándi László tanár úr. – Végül ott lehettünk, de legfeljebb döntőbejutást vártak tőlünk. A döntőben azután jött a nagy meglepetés, hiszen az első két váltásunk olyan jól sikerült, hogy a Szovjetuniót is megelőzve a második helyen haladtunk. A harmadik, utolsó váltásnál Sír „Kaja bácsi” bekiabált Goldoványinak, hogy „Béla, lassíts!”. Ha ez a parancsra történt megtorpanás nem jön közbe, úgy akár másodikok is lehettünk volna.”

Hogy ez az ötkarikás érem nem a véletlen műve volt, azt bizonyítják a későbbi évek eredményei. A helsinki olimpiát követően Turkuban a villámikrek legyőzték az olimpiai bajnok amerikai váltót is. 1954-ben a svájci Bernben Európa-bajnokok lettek, majd 1955-ben, Budapesten főiskolai világbajnoki cím következett.

„Ez volt az utolsó, közös sikerünk, utána ugyanis én már egy izomsérülés miatt kiestem a négyesből, a helyemen pedig többeket is futtattak, de a sikerek nem folytatódtak. A tatabányai Kiss Lászlót is kipróbálták, végül Jakabfy Sándort vitték ki, aki sérüléssel bajlódott. A négyes vég ül az első középfutamban kiesett.

A 93 éves, egykori kiválóság a szerencsétlen búcsú ellenére boldog, elégedett ember.

„Nekem az 1952-es év volt a csúcs – összegzett a Dunakeszin élő, edzőként is sok sikert megért, egykori TF-tanszékvezető, akinek tanítványai közül Szalma László vitte a legtöbbre. – 1952-ben szereztem meg a tanári oklevelet, bronzérmes lettem az olimpián, majd onnan hazatérve tanársegédi állást kaptam a TF-en, ahol 40 évig dolgozhattam, s ahol még ma sem felejtettek el.”

(jochapess / Jocha Károly)