A Lódzban zajló 6. Európai Egyetemi Játékok harmadik versenynapja TF-es szempontból kifejezetten izgalmas, fordulatos és sokszor drámai mérkőzéseket hozott, ám ami a legfontosabb, egy újabb aranyérmet is, s ezzel egyetemünk az éremtáblázat élére ugrott.
Kiváló formában játszó női sakkozóink, Terbe Julianna és Zsuzsanna megállíthatatlanul meneteltek az elmúlt két nap során, és kitűnő formájukat megtartva a harmadik versenynapon aranyérmet szereztek a rapidtornán. A Grimm, Haszon férfi duó a 15. helyen fejezte be a küzdelmeket.
Férfi 3x3-as kosarasaink két győzelmet és egy vereséget könyveltek el, s ezzel csoportjukban az 5. helyen állnak. Női vonalon folytatódott a sikersorozat, újabb két győzelem után lányaink hibátlan mérleggel vezetik a C jelű csoportot.
Leonidas Gaitanakis vezette női röplabdázóink 3:2-re elvesztették a csoportrangadót a Zágrábi Egyetem ellen, így csoportjuk 2. helyén végeztek. Ez azt jelenti, hogy középdöntőben a szintén csoportmásodikként záró kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemmel és a brnói Masaryk Egyetemmel csapnak össze a J csoportban. Az eredmények függvényében később a 7., a 9. vagy a 11. helyért játszhatnak.
Bár férfi teniszezőink remekül kezdtek a Kozminski Egyetem ellen – Kisantal parádés mérkőzésen győzte le ellenfelét egyéniben – a folytatás már kevésbé sikerült jól, így végül 2:1-re alulmaradtak riválisukkal szemben, és a D csoport harmadik helyén végeztek. Folytatás hamarosan, a helyosztó mérkőzéseken.
Férfi strandröpladázóink tegnapi mérlege egy győzelem és egy vereség. A folytatásban a Frankfurti Egyetemmel vívnak fontos mérkőzést, a tét a legjobb négy közé jutás.
Futsalos lányaink megszerezték első győzelmüket a tornán (az Olomuci Egyetemet múlták felül 6–3-ra), s ezzel az A csoport 3. helyéről folytatják a csoportküzdelmeket.
A TF három arany- és két bronzéremmel vezeti az Európai Egyetemi Játékok éremtáblázatát.
fotó: EEJ
forrás: TFSE
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.