Június 27-én és 28-án a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Doktori Iskolája szervezésében immáron hetedik alkalommal rendezték meg a Sporttudományi PhD-szimpóziumot a TF-en. A Szimpózium célja, hogy lehetőséget biztosítson a doktoranduszok számára kutatási terveik és eredményeik bemutatására, valamint egymás munkáinak megismerésére.
A Szimpózium a magyar kormány alapította Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) hivatalos rendezvénye is volt egyben, amelyen a 2021/2022-es tanévben támogatást nyert doktoranduszok külön szekcióban mutatták be elért tudományos eredményeiket.
Az ÚNKP célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, az elindulást a tudományos és művészeti pályán, a pályán maradást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját.
A nyertes TF-pályázatok a következők voltak:
- Bakonyi Péter: Az élethosszon át tartó testedzés szerepe a szervezet redox egyensúlyára (témavezető: prof. dr. Radák Zsolt)
- Dr. Aczél Dóra Tímea: Szeniorkorú sportolók telomer hosszának összehasonlító vizsgálata (témavezető: prof. dr. Radák Zsolt)
- Zala Borbála Bernadett: Mentális tréning hatásának vizsgálata serdülő korosztályú sportolók körében (témavezető: dr. Tóth László)
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001