Idén is óriási sikert aratott a Mozgás Éjszakája június 17-én este 9 órától másnap hajnali 4-ig. Az immáron hatodik alkalommal megrendezett eseménynek a régi-új helyszín, a csodálatos Hősök tere adott otthont, mi több, ezúttal a Városliget felújított sportparkjába is „kiköltözött” néhány sportág a 25 kipróbálhatóból.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Rekreáció Tanszékének munkatársai a kezdetektől vezető szerepet játszanak Budapest legnagyobb ingyenes sporteseményének megvalósításában, szakmai koncepciójának kialakításában, valamint a szervezésében és a lebonyolításában egyaránt, maga a TF pedig kiemelt szakmai támogatóként jelent, illetve jelenik meg. Az idei Mozgás Éjszakája jelentőségét egyebek mellett az is mutatja, hogy az ország állami sportvezetőinek teljes köre részt vett a megnyitón, valamint a rendezvényt dr. habil. Sterbenz Tamás rektor úr is megtisztelte jelenlétével. Nagy örömünkre szolgált, hogy a World Leisure Organization elnöksége is elfogadta a meghívásunkat az eseményre.
„Nagyjából húszezren vettek részt az idei rendezvényen, ami tényleg nagy siker, ennyien csak kétszer, 2014-ben és 2015-ben voltak – mondta megkeresésünkre dr. Lacza Gyöngyvér, a TF Rekreáció Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. – Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, az értékelő kérdőívünket már kitöltők részéről jelenleg 4.6-os az esemény osztályzata az 1-től 5-ig terjedő skálán. Nyilván örülünk minden kedves szónak, az elégedettségnek, de nekünk a fejlődés, a fejlesztés is nagyon fontos, tehát arra is kíváncsiak vagyunk, miben kell esetleg még előrelépnünk.” Egy résztvevői visszajelzés arra a kérdésre, hogy mi tetszett legjobban a rendezvényben? „Fantasztikus volt ennyi embert látni egyszerre mozogni és úgy is, hogy senkit sem ismertem, mindenkinek az arcán azt láttam, hogy boldog. Még most is a hatása alatt vagyok.”
A Mozgás Éjszakáján összesen 150 animátor dolgozott, s ebből a csapatból nagyjából 80-an TF-es kötődésűek voltak, összesen pedig még ugyanennyien tevékenykedtek az egyetem oktatói, kollégái és volt hallgatói közül közül, nem beszélve a TFSE segítségéről, amely a már említett városligeti részben számos sportági helyszínt vezetett.
„A zajos siker talán annak is köszönhető, hogy az emberek már ki voltak éhezve a sportolásra, a mozgásra a koronavírus után – folytatta Lacza Gyöngyvér. – Hogy melyik volt a legnépszerűbb sportág? Nos, erre a kérdésre talán az a leginkább helytálló válasz, hogy egész egyszerűen nem volt egyik sem népszerűtlen, szemlátomást nagyon élvezte mindenki, hogy sportolhat. A kerékpár, a futás és a gyaloglás is nagyon sokakat megmozgatott, látványos volt a zumba a csordultig megtelt Hősök terén, sőt jó néhányan még hajnalban is tollaslabdáztak a járdán, mert nem volt szabad pálya – holott hetvenhatot építettek a rendezvényre!
Ugyancsak nagy sikere volt a sárkányhajózásnak és a kajakozásnak a városligeti csónakázó tavon, a görkorcsolyának, a fitnesznek, a jógának, a sportjátékoknak és a küzdősportoknak, de az egyetlen szellemi sportnak, a sakknak is, éjjel egy óra körül még az összes táblán tologatták a bábukat. Az utolsó spinningedzés pedig reggel három órakor kezdődött, mert még akkor is volt rá igény.”
Ezek után mi mást is kívánhatunk: jövőre veletek ugyanitt!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.