Április elején hírt adtunk róla, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Szenátusa prof. dr. Hortobágyi Tibort javasolta az Egyetem rektorának a Kineziológia Tanszék kutatóprofesszori állás betöltésére.
A világhírű szaktekintély 1979-ben végzett a Testnevelési Főiskolán, majd 1981 és 1984 között a TF Biomechanika Tanszékén dolgozott. 1988-ban mesterdiplomát szerzett biomechanikából a Massachusettsi Egyetemen, majd ugyanott doktorált 1990-ben. Két egyesült államokbeli felsőoktatási intézménynek, a Denveri Egyetemnek és a Kelet-Karolina Egyetemnek is munkatársa volt, 2011 óta pedig a Groningeni Egyetem oktatója.
„Kinevezésemnek jószerével több évtizedes előzménye van, hiszen kisebb-nagyobb megszakításokkal együtt dolgoztam Tihanyi Józseffel és munkatársaival, no meg annak idején a TF-en végeztem – mondta megkeresésünkre Hortobágyi Tibor. – Itt, a hollandiai Groningenben a nyugdíjkorhatár elérését követően nem lehet állami státusban tovább dolgozni, vagyis itt vége a munkámnak, nyugdíjba megyek. Különben is terveztem a visszatérésemet Magyarországra, hogy kamatoztassam a szakterületen felhalmozott tudásomat és tapasztalatomat.”
Elmondása szerint körülbelül háromszáz publikációja jelent meg és tíznél is több szakkönyv elkészítésében vállalt főszerepet pályafutása során. Mindamellett hangsúlyozza, a legkevésbé sem ez a legfontosabb része karrierjének.
„A lényeg ugyanis az, hogy előrevigyük a mozgás szerepének fontosságát, tegyük az élet részévé! – folytatta Hortobágyi Tibor. – Sokan úgy vélekednek, hogy az öregedés időszakában gyógyszerek segítségével meghosszabbítható lesz az élet, én azonban a másik platformon helyezkedem el: ne feltétlenül az élet mennyiséget (az évek számát), hanem az élet minőségét helyezzük előtérbe! Kutatási adatokkal alátámasztott bizonyítékok vannak arra, hogy az edzés gyógyszerrel ér fel. A tréning bizonyos helyzetekben helyettesítheti ugyanis a gyógyszert. Küldetésünk eredményre vezetésében óriási szerepet játszhat a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem. Vannak is már konkrét elképzeléseim a munkámról. A humánkineziológia mesterképzés egyik szakiránya a geronto-kineziológia, amelynek vezetője, Kopper Bence kért fel, hogy dolgozzak vele, valamint Rácz Leventével.”
Hazánkban sajnos nagy szükség van a szemléletváltásra a mozgással kapcsolatban, mert 67 év körül mozog az átlagos élettartam, míg például Japánban és Spanyolországban ez a szám 80 felett van.
Hortobágyi Tibor életében mindig is főszerepet játszott, illetve játszik a sport, a mozgás, annak idején nagyszerű magasugró volt, hatodik helyezése is volt az országos ranglistán, 208 centiméter az egyéni legjobbja.
„Manapság is minden nap edzek. Fitneszterembe járok, futószalagon futok és sokat kerékpározom. Hollandiában hagyománya van a tizenegy várost összekötő táv megtételének korcsolyával, de mivel újabban nincs jég, ezt az utat biciklivel teszik meg a kihívásra vállalkozók. Én is megcsináltam, egy nap 265 kilométert tekertem.”
Hortobágyi Tibor természetesen Magyarországon is folytatja sportos életmódját, és ahogy mondta: „Az egyetemen mindent megteszünk szakterületünk még színvonalasabbá tétele érdekében.”
Ehhez kívánunk neki sok sikert és erőt!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.