A Sportmédia felsőfokú szakirányú továbbképzés frissen végzett hallgatóit is búcsúztatta a diplomaosztó ünnepségen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, majd a hétvégén egy szűkebb körű baráti hangulatú záróünnepségre is sor került. 10 fő vehette át oklevelét és kezdheti meg munkáját képzett sportújságíróként, műsorvezető-riporterként, vagy médiaofficerként a különböző médiumoknál, illetve sportszervezeteknél.
Többen már korábban is lehetőséget kaptak televíziós csatornánál, van olyan végzős hallgató, aki a Hír Televíziónál már napi szinten dolgozik és olyanok is, akik meghatározó hazai szakszövetségeknél tevékenykednek és bizonyítják szakmai rátermettségüket. Szintén örömteli, hogy a gyakorlati képzés egyik vezetője, dr. Csisztu Zsuzsa örömmel invitálta a hallgatókat a frissen induló Sportrádióhoz dolgozni.
A médiaofficer specializációra elsősorban azok a hallgatók jelentkeztek, akik sportszövetségeknél végzett munkájuk során tudják hasznosítani a megszerzett tudásukat. Elmondásuk szerint a tömegkommunikációs platformok bővülése és média területén tapasztalható rohamos technikai fejlődés ösztönözte őket arra, hogy szakirányú tanulmányokat végezzenek – említette dr. Gál Andrea szakvezető. – Sajnos a járványhelyzet miatt a képzés nagyobb része online zajlott, amit megnehezített az is, hogy egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudtunk bejutni sportlétesítmények médiarészlegébe, vagy a média különböző intézményeibe. Jól érzékelteti mindezt az az eset, amikor a Nemzeti Sport szerkesztőségébe készültünk gyakorlatra, de egyszer csak az Újságíró-szerkesztő specializáció vezetője, S. Tóth János jelezte, hogy szinte az egész szerkesztőség kidőlt a Covid-fertőzéstől, így előreláthatólag hosszabb ideig nem fogadhatják a csoportot. Igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy erős elméleti anyaggal és remek előadókkal kompenzáljuk mindezt, amiben nagy segítségemre voltak az Egyetem oktatói mellett azok a külsős vendégek, akiket elsősorban Mezei Dániel kollégám révén sikerült meginvitálni. Így bízom benne, hogy a végzett hallgatók elégedetten és szép emlékekkel hagyták el a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet.
Amint a diplomaosztó ünnepségen elhangzott, a végzettek között volt Király Zoltán, aki bőven betöltötte már a 70. életévét, amikor jelentkezett a képzésre. Az 1989-es rendszerváltás időszakában komoly szerepet vállaló politikus és ismert televíziós személyiség úgy gondolta, hogy a tanulást sosem szabad abbahagyni, amivel talán fiatalabb csoporttársait is ennek a szemléletnek az átvételére ösztönözte. Sőt, talán nemcsak őket, hanem mindazokat, akik hangos tapssal köszöntötték a diplomaosztón a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem újdonsült alumniját.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.