Együttműködés a KSI-vel
2022. január 27.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Fokozott sajtóérdeklődés mellett határozatlan idejű együttműködési megállapodást kötött csütörtökön a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és a magyar utánpótlás-nevelés legfontosabb bázisa, a Központi Sport és Ifjúsági Egyesület (KSI). A szerződés hatályba lépését követően mindkét fél számára előnyös és minden bizonnyal gyümölcsöző, közös munka kezdődik.

Együttműködés a Központi Sportiskolával

Mérföldkőhöz érkezett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, hiszen intézményünk modellváltása óta a KSI-vel aláírt megállapodás az első, amelyet fővárosi sportegyesülettel kötött. Az ünnepélyes aláírás helyszíne az egyetem Szenátusi terme volt.  

A sajtónyilvános eseményen – amelyen jelen volt a Hír TV, az InfoRádió, a Magyar Távirati Iroda és a Hegyvidék TV is – a KSI részéről Zsoldos Péter elnök, Preiszler Gábor alelnök, Orendi Mihály elnöki főtanácsadó, dr. Fiák István jogász, valamint Juhász Attila gazdasági igazgató vett részt, míg intézményünket dr. habil. Sterbenz Tamás rektor, dr. Genzwein Ferenc kancellár, dr. Lacza Zsombor tudományos rektorhelyettes és prof. dr. Géczi Gábor, a Sportmenedzser Tanszék vezetője képviselte.

„Az utóbbi évek munkájának köszönhetően a KSI – akárcsak régen – újra kimagasló szakmaiságot képvisel, ezért kifejezetten örülök, hogy a magyar sport két ikonikus intézménye egymásra talált – hangsúlyozta köszöntőbeszédében a rektor. – Sarkosan fogalmazva: a TF és a KSI is az utánpótlással foglalkozik, annyi eltéréssel, hogy egyetemünk a sportszakemberképzésben jeleskedik, míg a KSI az utánpótlásképzésben. A TF különböző szakmai gyakorlatokkal és tudományos mérésekkel tud hozzájárulni, hogy a hazai utánpótlásképzést nemzetközi szinten is elismerjék. Jó hír, hogy bővült a kiemelt sportegyesületek köre, amelybe bekerült a TFSE és a KSI is. Biztos vagyok benne, hogy az együttműködés túllép a formális kereteken, és az aláírás után elkezdődik a gyakorlati munka.”

Ezt követően Zsoldos Péter, a KSI elnöke mondott néhány szót.

„Számunkra nagyon fontos, hogy újraélesszük a szimbiózist a két intézmény között – hangsúlyozta. – Meg akarjuk erősíteni, továbbá szeretnénk fejleszteni az olimpiai sportágakat az egyesületen belül, és lehetőségeinkhez mérten új sportágakat is veszünk fel a palettánkra. Külön kiemelném Orendi Mihályt, aki rendkívül sokat tett, hogy tető alá kerüljön a két intézmény közötti együttműködés. Biztos vagyok benne, hogy a közös munka gyümölcseként újra szépen fog csillogni a KSI neve.”

A sokrétű megállapodás egyik fontos eleme, hogy a jövőben a KSI a sporttudományi képzések és kutatások egyik gyakorlati helyszíne lesz, továbbá az egyesület edzői és sportolói igény szerint bekapcsolódhatnak az egyetem kínálta képzésekbe és továbbképzésekbe. Ugyancsak fontos része a megállapodásnak, hogy az egyetem megfelelő tudományos hátteret biztosít a KSI számára, míg az egyesület edzői és sportolói segíteni fogják egyetemünk tudományos és kutatás-fejlesztési tevékenységét.

A KSI-t 1963-ban alapították azzal a céllal, hogy kialakítsák a hazai utánpótlás-nevelés egységes rendszerét. Jóllehet az idő előrehaladtával a sportiskola egyre inkább a versenyzőképzésre összpontosított, továbbra is kiemelt céljának tartja az utánpótlásképzést, amely a leendő együttműködésnek köszönhetően tovább erősödik.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!