Véget ért az Educatio, remekül vizsgázott a TE-stand
2022. január 17.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Január 13. és 15. között a Hungexpo területén rendezték meg a 22. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítást, amelyen rengetegen keresték fel a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem standját, hogy felvilágosítást kérjenek intézményünk program- és kurzuskínálatáról.

Véget ért az Educatio, jól vizsgázott a TE-stand

Már a rendezvény első napján óriási volt az érdeklődés a TE-standja iránt, ahol a Hallgatói Önkormányzat (HÖK), az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda és a Tanulmányi Hivatal (TH) munkatársai igyekeztek minden igényt kielégítően válaszolni az érdeklődők kérdéseire.

„Valósággal megrohamoztak minket a leendő egyetemi hallgatók – mondta Oravecz Anna, a HÖK elnöke. – Legfőképpen a BSc Rekreáció és életmód, valamint a BSc Sportszervező képzés iránt volt kiemelkedő az érdeklődés, de a BSc Sportszervezés is népszerűnek tűnt. Nagy sikert arattak különböző játékaink is, például a fekvőtámaszverseny. Sokan akartak hallani a hallgatói életről, illetve az egyetemen zajló programokról is, és természetesen azt is sokan tudni akarták, hogy ha elvégzik a TE-t, hol és hogyan tudnak majd elhelyezkedni. Szívesen osztottuk meg velük ezzel kapcsolatos tapasztalatainkat.” 

A TE-standon valóságos élménypark várta a kilátogatókat: sokan akarták kipróbálni az egyensúly- és reakcióidő-mérést, az ergométeres evezőpadot, valamint az elektronikus szúrópárnát vagy éppen a memóriajátékot. Standunkon állított ki a Sport for Fun csapata is, amely a jelenleg zajló, magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon is jelen van.

Január 14-én, pénteken kora délután aztán a nagyszínpadon is bemutatkoztunk, ahol először Dr. habil. Sterbenz Tamás rektor mondott köszöntőbeszédet, majd a TFSE cheerleadercsapata tartott színvonalas bemutatót. A programot a HÖK tagjai zárták, akik alaposan megmozgatták a közönséget.

„Örömmel tapasztaltuk, hogy számos érdeklődő úgy jött oda, milyen jó nálunk a közösségi élet, és hogy mennyire összetartó csapat vagyunk, illetve sokan kérdezősködtek az egyetemi élet mindennapjairól is. A TE bővülő kampuszáról és az infrastruktúra-fejlesztésről is beszéltünk, és lelkesen fogadták, hogy néhány éven belül teljesen megújul az egyetem. Összességében elmondható, hogy a kiállítás három napja alatt a TE remek benyomást tett az érdeklődőkre” – emlékeztetett a HÖK elnöke.  

A jelenlegi járványhelyzet dacára 108 kiállító, közöttük 35 hazai felsőoktatási intézmény vett részt az idei háromnapos rendezvényen, és több mint 44 ezren látogattak ki az eseményre.

 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!