Cheerleader-bemutatóval, a korábbinál jóval nagyobb területen, információkkal és a Sport for Fun csapatának izgalmas programjával várja az érdeklődőket az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem.
illusztráció: Educatio Kiállítás
Január 13. és 15. között a Hungexpo területén rendezik meg a 22. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítást, amelyen természetesen egyetemünk is bemutatkozik. Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt tavaly online kiterjesztésben tartották a rendezvényt, ám a járványhelyzet javulásának köszönhetően idén újra jelenléti alapú lesz, méghozzá régi helyén, a Hungexpón.
Az Educatio szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Legfőbb feladata, hogy összekapcsolja az egyes szereplőket – a hazai és külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket – az érdeklődőkkel, vagyis a diákokkal, oktatókkal és szülőkkel.
Egyetemünk standja központi helyen található, a korábbinál ötször nagyobb területen, ahol hallgatóink és oktatóink, munkatársaink várják az érdeklődőket.
Emellett standunk része lesz a Sport for Fun – egyébként a férfi kézilabda Európa-bajnokságon is dolgozó – csapata, akik egész nap izgalmas programokkal várják a fiatalokat. Tehát téged is!
A TF standján lesz egyensúlymérés, reakcióidő mérés, két ergométeres evezőpad, elektronikus szúrópárna, továbbá memóriajátékot, gólkvízt is rendezünk a kiállítás napjaiban.
A TF eközben január 14-én, pénteken koradélután mutatkozik be a nagyszínpadon. Először Sterbenz Tamás rektor mond köszöntőbeszédet, amelyben többek között a modellváltás előnyeiről és lehetőségeiről is ejt néhány fontos szót, majd a TFSE cheerleader-csapata tart színvonalas bemutatót. A program zárásaként a HÖK tgajai, egyetemünk hallgatói mozgatják meg a közönséget. Alaposan!
Az idei többnapos seregszemlén várhatóan 200 kiállító és több mint 53 ezer látogató vesz részt. Ha kíváncsi vagy 35 hazai felsőoktatási intézmény képzéseire és jövőképére, mindenképpen látogass el a rendezvényre, ám ami ennél is fontosabb, keresd fel az ország legrégebbi testkultúrával és sporttudománnyal foglalkozó felsőoktatási intézménye, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem standját!
A rendezvény időpontja: 2022. január 13-15. 9.00–17.00
A 2020-as Educatio szakkiállításról készült filmet itt tekinthetitek meg:
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.