Hírek

Isten éltesse a nyolcvanéves Makszin Imrét!

Pénteken töltötte be 80. életévét Makszin Imre, a Testnevelési Egyetem oktatója, kitűnő testnevelő tanár és atlétaedző. Ebből az alkalomból olyan interjú elkészítésére kértük, hogy évtizedenként elevenítse fel élettörténetét, azon pedig senki se csodálkozzon, hogy visszatérő motívum nála szeretett intézménye, a Testnevelési Egyetem.

Isten éltesse a nyolcvanéves Makszin Imrét!

Tanár úr, 1941-es születésűként éppen a világégés közben látta meg a napvilágot. Mi jut eszébe élete első tíz évéből?

Hároméves voltam, amikor menekülnünk kellett Erdélyből. A hosszú út végén Debrecenbe helyezték édesapámat, aki egy középiskolában tanított, majd iskolaigazgató lett. Becsületesen, tisztességesen dolgozott, és erre nevelt minket is. Heten voltunk testvérek. Az iskola, a tanulás fontossága belénk ivódott. A nyári szünetekben dolgoztunk, pénzt kerestünk, s az akkor megkeresett pénzünkből ruházkodtunk. Megtanultuk, mi a munka és a tisztesség. Ennek köszönhetően mind a heten testvérek egyetemet végeztünk.

A következő évtized is vérzivataros volt, jött az 1956-os forradalom...

Debrecenben nőttünk fel, vallásos nevelést kaptunk. Így a szüleink egyházi gimnáziumba írattak be. Én a híres Debreceni Református Kollégium diákja lettem. A forradalmat, másodikos gimnazistaként, itt, a Református Gimnáziumban éltem meg. Egyetemi továbbtanuláshoz ’56 után azt javasolták édesapámnak, írasson át egy állami gimnáziumba. Harmadikosként írattak át a szüleim a Debreceni Tudományegyetem Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumába, szuper gyerekek közé, akik a sportban is jók voltak.

A következő évtized 21 éves korától 30-ig. Ebből az időszakból mi ugrik be?

Az első munkahelyem, amely Veszprémi Vegyipari Egyetem volt, és amely életem meghatározó helye vagy pillanata volt: itt ismertem meg a feleségemet is. Ez a tíz év a családalapítás jegyében is telt. Mindeközben Veszprémből a KSI-hez kerültem főállású atlétaedzőként, ahol akkor a magyar sportélet kiválóságai dolgoztak. Ez sok sportágban szép sikereket jelentett a serdülő és ifjúsági versenysportban, máig meglévő hatással. Később Szombathelyre kerültem a Haladás VSE-hez atlétaedzőnek.

Jöhetnek akkor a harmincas évei!

Hadd csatoljam hozzá a negyvenes éveimet is, mert annyi minden történt velem. Ekkor, 1973. március 16-án, tíz évvel a főiskola elvégzése után tudományos segédmunkatársként kerültem a TF-re. Hallgatóból oktató lettem, és hivatalosan 2008-ban innen vonultam nyugdíjba. Munkaszerződésekkel persze tanítottam tovább, egészen 2019. június 30-ig. Szóval, ebben az időben, enyhült a politikai bezártság és egyre szélesebben ismerhettük meg a nemzetközi sportéletet a testnevelő tanárképzést más külföldi intézményekben , hivatalos és egyéni kapcsolatok révén. Ezeket az ismereteket és saját tapasztalataimat, tudásomat mindig igyekeztem beépíteni az oktatásba. Aztán amikor olyan eseményekről, sportolókról meséltem hallgatóimnak, amelyeket, illetve akiket ők nem láthattak, mert még nem születtek meg, kicsit rácsodálkoztam: ennyire öreg lennék, ekkora a távolság köztük és köztem? Időközben, 1982-ben, kineveztek az egyetem főtitkárának, ami magas pozíciót és felelősséget jelentett. Több más mellett szép emlék ebből az időszakból, hogy külsőségeiben és tartalmilag is új maradandó hagyományokat kezdtünk létrehozni. Ezek közé tartozik például a rektori lánc ötletének megvalósítása, amit, ellenkezések után, de elfogadták a vezetők, különösen, amikor a nyakukba akasztották. A főépület szobor díszítményei a lépcsőházban, a Dísz-teremben, stb. E magas beosztás mellett is folyamatosan edzőként is dolgoztam a TFSE atlétikai szakosztályában serdülő és ifjúsági sportolókkal, amit még a nyugdíjazás után is folytattam. Elindult az angol nyelvű tanárképzés nappali tagozaton, ami nagyszerű lehetőséget jelentett a TF nemzetköziségének elismerésében.

Ugorjunk most akkor a következő időszakra, az 51 és 60 év közöttire!

Az Egyesült Államokban egy, majd pedig Brazíliában két félévet tanítottam egyetemeken. Hihetetlen élményekkel és szakmai tapasztalatokkal gazdagodtam!

És máris a hetedik évtizedénél járunk.

Ami azt illeti, elég sajátos atmoszféra uralkodott ekkortájt a Testnevelési Egyetemen, a Semmelweis Egyetem kara lettünk, hadd ne menjek bele a részletekbe... Annyi tudást és külföldön szerzett tapasztalatot halmoztam fel eddigre, hogy azokat a testnevelő tanár-képzésbe átültetve emelhettünk volna a színvonalon. De valahogy nem sikerült ezeket mind megvalósítani. Egy szó, mint száz, néhányszor szakmai konfliktusokba is keveredtünk. Akivel nézeteltérésem volt, egyenesen, mindig szembe mondtam el a véleményemet. Szerintem ez így tisztességes, ez az egyetlen járható út. Mások szerint sajnos nem. Nehezen éltük meg, hogy Semmelweis Egyetem lettünk.

Engedelmével akkor evezzünk át a legutóbbi évtizedére!

Csodálatos volt! Kivételes lehetőséget kapott az egyetem, ismét önállóak lettünk, campus, átalakítás, megújulás, költözés – hihetetlen volt megélni, hogy ennek részese lehettem, lélekemelő volt.

Tanár úr, egy utolsó kérdés: mit kíván a következő tíz évére?

Hogy egészségemet megőrizve lássam e fantasztikus intézmény teljes átalakulását, azt, hogy eljusson oda, ahová való, ahová mindig is tartozott: a testnevelő tanár és sport szakember képzés legfölső fokára. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy a TF, majd a TE megannyi korszakának részese lehettem mind hallgatóként, mind pedig tanárként.

interjú,születésnap,Makszin Imre
Sport Coaching BA and MSc Programs application deadline extended