Interjúsorozatra vállalkoztunk, hogy hallgatóink még jobban megismerhessék egyetemünk tanszékvezetőit. Elsőként Szalma Lászlóval, az atlétikai tanszék 58 esztendős vezetőjével, egyetemi docenssel beszélgettünk, aki több mint három évtizede tartja a távolugrás országos csúcsát. Genzwein Ferenc, a TE kancellárja mellesleg tudja is, hogy miért.
Ön még abban a korban cseperedett fel, amikor volt jó magyar futball – miért nem labdarúgó lett?
Nagymaroson nőttem fel, s olyan iskolába jártam, ahol jószerével az összes sportágat kipróbáltatták velünk. Természetesen futballoztam is, versenyeket is rendeztünk, de az iskolai tornaválogatottban nyújtottam kiemelkedőt, úgyhogy nem a focit forszíroztam.
Torna? Ez még mindig nem távolugrás.
Jött aztán az atlétika is. Járási, megyei, területi, majd országos viadalokon indult az iskolánk, s a verseny előrehaladtával egyre kevesebben lettünk a csapatunkban, a debreceni úttörő olimpiára már csak én maradtam – és első lettem távolugrásban.
Olvastam, hogy rúdugrásban is kiemelkedő eredményre volt képes.
Ez már egy későbbi történet, és hadd egészítsem ki annyival, hogy ifistaként más atlétikai számban is jó voltam, például tízpróbában és gátfutásban. Azt képzelje el, hogy a Vasasnál Siska Xéniával öt aranyérmet nyertünk az országos bajnokságokon. Mármint évente. Tehát a három ifi év alatt 15-öt fejenként.
Fejlődő világunkban ez még manapság is kimagasló teljesítménynek számítana, nem igaz?
Sokrétű képzést kaptunk, úgy értem, hogy nem egyetlen sportágra lettünk specializálódva, és az összegyűjtött tapasztalatokat, a különféle technikát végül abban a megmaradó egyben nagyon is jól tudtuk hasznosítani. Ennek így kellett történnie, és manapság is így kellene! De visszatérve a rúdugrásra: tulajdonképpen prózai oka van, hogy miért lett rúdugrás helyett távolugrás. Hiszen mi kell a távolugrónak? Egy pár szöges cipő. És a rúdugrónak? Hát az a nagy rúd. Amiért annak idején el kellett menni a Széna térre teher taxiért, onnan a klubba, aztán elvinni a versenyre, majd vissza ugyanez, számlákat kérni, kifizetni, miegymás. A szöges cipőt meg elég bepakolni a sporttáskába.
Harmincegy éve tartja a távolugrás országos csúcsát 830 centiméterrel. Hitte volna, hogy mindmáig fennmarad ez a rekord?
Egyetemünk kancellárja, Genzwein Ferenc szokta mondogatni tréfásan, hogy nyilvánvaló, miért él még mindig a csúcsom – mert én képzem a távolugróedzőket, s nem áll érdekemben, hogy bárki is túlszárnyaljon. Az az érdekes, hogy három tanítványom is volt, aki a különböző mérési mutatókban és a technikában is jobb volt nálam, mégsem tudták megdöntetni a csúcsomat. Mert amikor elérkezett a nagy pillanat, maga a verseny, hiányzott belőlük az a pici plusz.
Az elszántság?
Nevezzük inkább mentális tényezőnek. Amikor a sportoló magára marad, és akkor, abban a pillanatban kell a legjobbját nyújtania. Mint például a súlylökő Márton Anita. Neki rendszeresen sikerül. Ettől lesz a sportoló igazán nagy sportoló.
Ezt a képességet lehet tanítani?
Nehezen. Az edzőnek erre rá kell éreznie. Szükség van arra, hogy egyszerre legyen pszichológus és pedagógus, hogy ezt a pici pluszt el tudja ültetni tanítványában. És mi itt a Testnevelési Egyetemen erre készülünk, ezt oktatjuk. Hogy az edző a leginkább megfelelő módszerekkel nyúljon a tanítványához. Ezért is tartom bölcs lépésnek a TE-vezérkar részéről a felvételi visszaállítását, hogy követelmény legyen a sportolás, a szakosztályi munkában történő részvétel.
De a mester és tanítványa kapcsolat nem korábban kezdődik? Hiszen lehet valaki bármilyen jó edző, a tanítvány pedig bármennyire tehetséges, ha a gyerek nem a benne rejlő képesség kiaknázását tartja a legfontosabbnak. Önnek aligha kell részleteznem, hogy a mai fiatalok hányada nyomkodja fejét lehorgasztva a különböző kütyüket, s közlekedik olyan testtartással, amely húsz-harminc évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt.
Ez itt a lényeg! Ezért van jelentősége a mindennapos testnevelés bevezetésének, és ezért hárul óriási feladat a testnevelő tanárokra, hiszen ha jól végzik munkájukat, kialakul a gyerekben egy markáns, kedvező kép a sportról, a sportolásról, annak hasznosságáról és élvezetéről. Más korban ugyan, de a sportban nőttem fel, a sportnak köszönhetek szinte mindent, a mai napig a sportban, a sportért dolgozom. És tiszta szívemből imádom!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.
