Hírek

Tanszék-foglaló / …és rábukkant az élet

Interjúsorozatra vállalkoztunk, hogy hallgatóink még jobban megismerhessék egyetemünk tanszékvezetőit. Ezúttal dr. Lénárt Ágotával, a Pszichológia és Sportpszichológia Tanszék vezetőjével, egyetemi docenssel beszélgettünk, aki tulajdonképpen már az óvodában belecsöppent imádott szakmájába.

Mi viszi rá az embert, hogy sportpszichológus legyen?

Mondhatnám, hogy így alakult, bár ennél azért különösebb a történetem. Annak idején magyar-orosz szakos tanárként dolgoztam hat éven át, és közben feltűnt a pedagógiai fegyvertár szűkössége. Szerettem volna valami mást, valami újat csinálni tanárként. Másként motiválni a gyerekeket, elérni náluk, hogy örömmel tanuljanak, s ne féljenek a számonkéréstől. Másrészt sportlövőként én is megéltem a verseny előtti és alatti feszültséget, és aktívan kerestem rá a megoldást.

És innen már csak egy ugrás a sportpszichológia…

Természetesen nem. Felvételt nyertem az ELTE pszichológia szakára, ami abban az időben nagy szó volt, mert országszerte húsz embert vettek fel, és tudja, hogy volt ez akkoriban – a többségnek megvolt a hátszele. Nekem nem, ezért is töltött el büszkeséggel a bekerülésem. Mindamellett nem az ELTE-n kezdtem el foglalkozni a pszichológiával, mert előzőleg már dolgoztam, tehát gyakoroltam a szakmát a Sportkórházban, Turnovszky Éva felügyelte a munkámat, rengeteget tanultam tőle, és közben szakedzői diplomát szereztem a TF-en. Nyolcvanhétben aztán felvettek a TF-re, itt végigjártam a szamárlétrát, kétezerhétben elindítottunk az egyetemen a szakképzést – Magyarországon elsőként –, és már nem én vagyok az egyetlen sportpszichológus idehaza, körülbelül hetvenen vagyunk.

Az ország legismertebb sportpszichológusaként valamennyi sportágban jártasnak kell lennie?

Megszámlálhatatlan sportolóm volt eddigi pályafutásom során, talán egyszerűbb összeszámolni azokat a sportágakat, amelyekhez nem volt szerencsém, mint amelyekhez igen. A tanulás megrögzött híveként mindig igyekszem a lehető legjobban felkészülni az éppen aktuális kliensem sportágából, ha lehetőség nyílik rá, ki is próbálom.

Önnek melyik a kedvence?

A sportlövészet. A mai napig válogatott kerettag vagyok, imádom csinálni, tizenöt éves korom óta űzöm. Tulajdonképpen mindenki le akart róla beszélni, aztán mégis folytattam.

Sohasem szeretett volna olimpiai bajnok lenni?

De, nyilván, csak ahhoz annyi mindenről le kellett volna mondanom, nem teljesedhetett volna ki a munkám. Így utólag cseppet sem bánom, hogy így alakult, élvezem, hogy három diploma megszerzése után egyszerre három lábon állok.

Három lábon?

Oktatás, kutatás, valamint a sportolók gyakorlati ellátása.

Egyébként hány kliense van?

Hűha… Inkább úgy mondanám, hogy évente körülbelül ezer sportolói megkeresésem van, ebben természetesen benne vannak a csapatsportágak is. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a kétezernyolcas pekingi olimpia után Gyurta Dániellel, Berki Krisztiánnal és Risztov Évával is együtt dolgoztam – valamennyien aranyérmesek lettek négy évvel később Londonban. Rio előtt pedig elkezdtem dolgozni a kajakozó Szabó Gabriellával, aki Brazíliában aztán aranyérmes lett.

Önt hallgatva az jut eszembe, hogy ilyen az, ha valakinek kerek a világa.

Igen, az. Engem valahogy mindig megtalál az élet, ezért is mondtam: sportlövő-pályafutás ide vagy oda, a legkevésbé sem bánom, hogy így alakult. A TE-tűzvész hajnalán öt óra húszkor telefonáltak, öt negyvenkor már a helyszínen voltam, segédkeztem a devecseri vörösiszap-katasztrófánál, ott voltam a hurgadai busztragédiánál, ahol egyszerre voltam krízisintervenciós pszichológus, berakodó tiszt, pilóta, stewardess és mentőápoló…

Hadd kérdezzem meg: gyereknek milyen volt?

Hú, hát nagyszájú és nagyon mozgékony, az biztos. Akkoriban is nyitott személyiség voltam, többen mondták ugyanis, hogy a segítő hajlam már óvodásként megvolt bennem. Valószínűleg én erre a pályára születtem. Van ilyen. Nekem mind a mai napig örömforrást jelent, ha valakinek segíthetek, vagy hozzájárulhatok a sikeréhez, győzelméhez.

Ha most reklámversenyen lennénk, hogyan népszerűsítené a sportpszichológiát?

Ebbe is beletalált, merthogy e témában is jártas vagyok, szoktam is alkalmazni a reklámpszichológiát. Nos, elmondanám, milyen szép és izgalmas a sportpszichológiai pálya, és micsoda élmény, amikor látványosan és hatékonyan hozzájárulunk a sportoló sikeréhez. Az ugyanis a sportpszichológus sikere is egyben.

pszichológia,interjú,sportpszichológia,tanszékvezető