A napokban Budapestre érkezett, és a Testnevelési Egyetemre is ellátogatott a 43 esztendős Dzson Ki Jung, az egyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok dél-koreai cselgáncsozó. A 25 évesen visszavonuló, világhírű sportembert hétfőn dr. Kádár Judit, a Nemzetközi Osztály vezetője, valamint dr. Németh Endre, a Küzdősportok Tanszék vezetője fogadta a TF-en.
Dzson Ki Jung hazájában hosszú évekkel ezelőtt megálmodta és létre is hozta a dzsúdós kollégiumot, amely aztán küzdősport-centrummá, később pedig egyetemmé nőtte ki magát. A hétfői megbeszélésen a két egyetem közti kapcsolatfelvételről, továbbá a lehetséges együttműködés kialakításáról egyeztetett a TF-en.
„Korának legnevesebb cselgáncsozója volt, öt éven át őrizte veretlenségét, azért vonult vissza fiatalon, mert addigra már mindent megnyert – mondta érdeklődésünkre dr. Németh Endre. – Visszavonulását követően szövetségi kapitányként több olimpiát is nyert, az az időszak volt a koreai cselgáncsozás aranykora. Tagja a sportág Hírességek Csarnokának, és a nemzetközi szövetség, az IJF utazó nagykövete. Méltán nevezhetjük a sportág történetének emblematikus figurájának. Budapesti látogatása alkalmával Újpesten továbbképzést tartott, előadását a hazai szakemberek vastapsa zárta.”
Aktív pályafutása befejezését követően ledoktorált, a fent említett dél-koreai egyetemnek ő a vezetője.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001