Hírek

Magas szintű futball asszisztens képzés magyar résztvevővel

Március 9-12. között Vilnius városában az UEFA és FIFA Referee Assistance Programs szokásos évenként szervezett kurzusán vett részt Dr. Sáfár Sándor, a TF oktatója, egyetemi adjunktus. Az esemény rangjáról sokat elárul, hogy a litván fővárosban összesen 27 ország edzője volt jelen a továbbképzésen.

Magas szintű futball asszisztens képzés magyar résztvevővel

A Prof. Werner Helsen és Grzegorz Krzosek (az UEFA és a FIFA vezető fitnesz instruktorai) által irányított képzés több területet is érintett. Szó volt például a terhelések optimalizálásáról, a felkészülés különböző időszakában esedékes periodizációjáról, gyakorlati oktatásról és testösszetétel alakításáról, illetve sérülés megelőzéséről a labdarúgó játékvezetők programjában.

A résztvevőknek négy szakmai anyagot kellett előre elkészíteniük, ezeket értékelték és minősítették a kurzus vezetői. Dr. Sáfár Sándornak három különböző „group work” munkát kellett előadnia, amelyet az ott kialakított csoport edzőivel véglegesített, de emellett a pályán az általa kidolgozott gyakorlati anyagot is prezentálni kellett a Testnevelési Egyetem oktatójának.

Két külön előadásra is felkérte Dr. Sáfár Sándort Werner Helsen, amelyek a játékvezetőkre jellemző sérülésmintákról, rizikófaktorokról, illetve azok kezelését szolgáló modellekről valamint az élvonalbeli játékvezetők sérülését követő programjának kidolgozásáról szóltak.

A kurzuson elhangzott, hogy a hazai edzők munkája az UEFA számára kiemelten fontos és külön örül az európai szövetség annak, ha egy edző hosszú idő óta az UEFA és FIFA vízióját és képzelését interpretálja a nemzeti felkészülésekbe.

edző,labdarúgás,továbbképzés,FIFA,UEFA,játékvezető,Sáfár Sándor