Hírek

Óriási siker a Groupama Arénában

A múlt héten csütörtökön és pénteken rendezték meg a ferencvárosi Groupama Arénában a Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát, a kétnapos eseményt a Testnevelési Egyetem és a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) szervezte.

Óriási siker a Groupama Arénában

Csaknem kilencven, egészen pontosan nyolcvanhat előadás hangzott el a nagyszabású konferencián, az előadók között szerepelt természetesen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, egyetemünk rektora is – őt kérdeztük a múlt heti eseménnyel kapcsolatban.

„Oláh Zsanett-tal, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatójával februárban állapodtunk meg e konferencia megszervezéséről, és a kétnapos program tapasztalatainak birtokában örömmel újságolhatom, hogy óriási sikere volt – mondta érdeklődésünkre Mocsai Lajos. – A Kárpát-medencében a témában még sohasem rendeztek ekkora volumenű tudományos konferenciát, a sikerre tekintettel természtesen arra készülünk, hogy legyen folytatása.”

Óriási siker a Groupama Arénában (Oláh Zsanett)

Oláh Zsanett

Egyetemünk rektora elmondta még, hogy kifejezetten gyümölcsöző az együttműködés az MNKH-val, kapcsolatukat átszövi a sport három fontos része, a történelmi hagyomány, a minőség és az értékrend.

„A Groupama Aréna minden szegletét kihasználtuk, a konferencia első napján csaknem hatszázan voltunk a helyszínen, hihetetlen érdeklődés mutatkozott, aminek nagyon örültünk – folytatta Mocsai Lajos. – A számos érdekes és értékes előadáson túl hadd emeljem ki a különböző területeken kialakult szakmai viták fontosságát, rendkívül értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk.”

Óriási siker a Groupama Arénában (Mocsai Lajos)

Mocsai Lajos

Négy kontinens összesen tizenegy országából érkeztek vendégek a Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciára, többek között az Egyesült Államokból, Ghánából, Tajvanról vagy éppen Indiából.

„Nagy munka volt a konferencia megszervezése, és büszkeséggel tölt el minket, hogy úgy sikerült, ahogyan azt előzetesen megálmodtuk. Jól érzékelhető, hogy van igény ilyen jelentőségű nemzetközi konferenciára, úgyhogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy idehaza megteremtsük ennek hagyományát.”

Mocsai Lajos,sportinnováció,nemzetközi konferencia,Magyar Nemzeti Kereskedőház