Hírek

A jövőt tervező világbajnok

Tizenkét esztendő után az idén újraindul a szakedzői képzés a Testnevelési Egyetemen, aminek nem csupán intézményünk vezetői, tanárai örülnek, hanem a magyar sportolók is. Számos sportág kiemelkedő alakja nyert felvételt a szakedzőire, mások mellett Medveczky Erika, a négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok kajakos.

A jövőt tervező világbajnok (Medveczky Erika)

„Belátható időn belül véget ér profi pályafutásom, már ilyenkor célszerű a jövőt tervezni – mondta megkeresésünkre a 29 esztendős sportoló. – Hogy edző lesz-e belőlem? Egyelőre nem tudok biztos választ adni erre a kérdésre, mindenesetre vannak terveim ezzel kapcsolatban. Meglátjuk, mit hoz a jövő.”

A remek kajakos újabb sikeres időszakon van túl, hiszen augusztusban két aranyérmet szerzett a Csehországban megrendezett világbajnokságon. Igaz, 500 méter egyesben nem jutott be az A-döntőbe, amiben betegsége hátráltatta.

„Ettől függetlenül még le kell rendeznem magamban az ott történteket, mély nyomot hagyott bennem, hogy nem tudtam döntőbe jutni – árulta el Medveczky Erika. – Mindamellett ez a csalódás plusz motiváció lesz számomra a folytatásban, mert nem hagyom annyiban az elszalasztott lehetőséget.”

Érdekesség vele kapcsolatban, hogy nem csupán kajaksportban, hanem sárkányhajózásban is kiemelkedő eredményeket ér el, utóbbi sportágban tizenkétszeres világbajnok.

„Pedig túl nagy energiát nem fordítok a sárkányhajózásra – mondta ezzel kapcsolatban. – Általában akkor versenyzek, amikor holtidő van a kajak-kenu szezonban, vagy az őszi alapozás idején. De imádom csinálni, mert szenzációs a társaság, jó néhány korábbi kajakossal és kenussal.”

Hiába, nem tud elszakadni a víztől. Húsz éve kajakozik és tizenöt éve szerepel nemzetközi versenyeken. Mint mondja, ennyi idő a profi sportban megviseli a testet és a lelket, nem „nyúzhatja” magát az idők végezetéig.

De azért a 2020-as tokiói olimpiáig mindenképpen...

edzőképzés,kajak-kenu,interjú,Medveczky Erika