Hírek

TF-es hallgatók Írországban

Augusztus 29-től szeptember 5-ig hat magyar fiatal, köztük négy TF-es hallgató kapott lehetőséget az ISAB (International Sport Associacion of Budapest) által elnyert Erasmus+ pályázat kapcsán, kiutazni Írország fővárosába, Dublinba.

Egy nemzetközi csereprogramon vettek részt négy másik ország (Írország, Bulgária, Litvánia, Lengyelország) fiataljaival egyetemben, mindezt az új kultúrák megismerésének, az elfogadásnak, az előítéletek leküzdésének jegyében, a sport által. Árvai Dorottya, másodéves TF-es sportszervezős hallgató beszámolója következik.

Mivel a repülőnk a kora reggeli órákban indult, mindenki fáradtan, kicsit nyűgösen, ugyanakkor izgatottan várta a „nagy kalandot”. Írország…

Lássuk be, nem a szomszédban van. Különböző elképzelésekkel vágtunk hát neki a programnak. Mi négyen, TF-es hallgatók a projekt első állomásán, Lengyelországban már megismerkedtünk a fogadó írekkel, tudtuk, hogy ismerős arcok fognak ránk várni a reptéren, viszont csapatunk két új tagja, még nem sejthette, hogy mire számíthat. Az utazás viccesen alakult, alig 40 percünk volt az átszállásra Münchenben, mindezt úgy, hogy a gépen jelezték, késni fogunk. A müncheni reptér hatalmas. A legkisebb túlzás nélkül. Külön metrószerelvény szállítja az utasokat az egyik ponttól a másikig. Így rohantunk mi hatan a következő becsekkolási helyre, hogy felszállhassunk a Dublinba tartó gépre.

Írországba megérkezve, az előre megígért esős, ködös idő várt minket és Amina, a fogadó SARI (Sport Against Racism of Ireland) egyik főszervezője, aki elkísért minket a buszhoz, amelynek végállomásán várt ránk az ír csapat két másik tagja. Ami először meglepett, az az, hogy a kocsik nem a jobb oldalon közlekednek, hanem a balon, ráadásul ezt az írek is tudják, hogy ez másoknak furcsa lehet, ezért minden járdaszélre kiírják, hogy hova nézzen az ember, mielőtt lelép. Nagy meglepetés volt még az időjárás, ami 10 percenként változik, így mire megérkeztünk a szállásunkra, már hétágra sütött a nap. 

TF es hallgatók Írországban

A szállásunk egy városközponti hostel volt. A szervezők úgy alakították ki a szobafelosztást, hogy lehetőleg különböző nemzetiségű résztvevők kerüljenek egy szobába. Így alakult, hogy egy 10 ágyas szobába 4 magyar, 3 ír, 1 litván és 2 bolgár került. Az első nap a beilleszkedésről, a megismerkedésről szólt. Mivel a hostel nem rendelkezett akkora térrel, ahol kényelmesen elfért volna egy nagy csapat, ezért a szervezők különböző helyekre vittek, egyetemi előadóba vagy egy templom nagy termébe. Itt mindenki beszélhetett arról, hogy milyen elvárásokkal érkezett Írországba, mit remélnek a program által.

A második napon taekwondozni tanultunk, és játékos szabaduló feladatban vettünk részt. Ezen a napon vette kezdetét az egyhetes indiai gasztroturizmusunk. A szervezők indiai éttermet bíztak meg az egész hetes ebéd és vacsora elkészítésével. Ezzel semmi probléma nem volt, csak nem mindenki szereti a csípős, fűszeres kaját, nem is beszélve arról, hogy egész héten rizst kaptunk csirkével, és ennek különböző variációit, de az alap mindig maradt. Szerencsére, egy idő után, poénná vált ez a projekt alatt, így mindenki tudta és nevetett, ha meghallotta, hogy „Rice&Chicken”.

A következő nap két csapatra osztottak minket, valamint vezetőket választottak, akik külön vonultak tőlünk. Nekünk egy szabályt adtak. Nem passzolhattunk a kapitánynak a játék során. A játék nagyon érdekes volt, többször kerültem olyan szituációba, amikor egyértelműen a csapatkapitánynak kellett volna passzolnom, de nem tettem. A végén összegeztük a dolgokat, ki hogy érezte magát a játék alatt. A kapitányunk bevallotta, hogy nagyon rosszul, mert senki sem passzolta neki a labdát, mi pedig szintén rosszul éreztük magunkat, mert szerettünk volna neki passzolni, de nem lehetett. A játék lényege nem más volt, mint a diszkrimináció megtapasztalása. Érzékletes példa volt, annyi biztos. Megbeszéltük, hogy a legapróbb gesztus, hogy nyitsz a másik felé, mekkora hatással lehet a másik emberre. Ha beveszed a „játékba”, elfogadod őt és partnerként tekintesz rá, nem csak az ő életét változtatod meg, hanem az Őt követőkét is.

TF es hallgatók Írországban

Péntek este egy igazi ír focimeccsre látogattunk ki, ahol a Shamrock csapott össze a Corkkal. Nyertek a hazaiak, mi pedig egy új élménnyel gazdagodtunk az ír szurkolói kultúráról. Hazafelé a villamoson végig magyar számokat énekeltünk, megtanítottuk a lengyel testvéreinknek a magyar szurkolói rigmusokat, ők pedig a sajátjukat. Így a hostelhez érkezve, közösen énekeltük el, előbb a magyar, majd a lengyel szurkolói dalokat.

Az ötödik napon, a reggeli órákban indultunk el a csodálatos Wicklow hegységbe. A túrához csatlakozott hozzánk, két idegenvezető, akik mutatták az utat és meséltek a hegység történetéről, legendájáról. A csúcsra felérve, gyönyörű látvány tárult a szemünk elé. Itt néhány kép elkészítésére is sor került, köztük egy nagy csoportképére is.

TF es hallgatók Írországban

Este a kultúrest következett, ami azt jelentette, hogy mindenki egy rövid prezentációban mutathatta be a saját országát, illetve mindenki megvendégelhette a többieket saját országára jellemző étellel, itallal. Mi természetesen pálinkával, pilóta keksszel és társaikkal vártuk őket. Itt is elhangzott zárásként a Ria-ria-Hungária.

Vasárnap a SARI megrendezésében tartották az Eid World Cup-ot, ahol szervező csapatunk is a pályára lépett. Amíg ők játszottak, a magyar csapat elindult, hogy együtt felfedezze Dublint. Mindenki mást akart látni, így alakult, hogy egy rövid időre különváltunk, majd mikor ismét találkoztunk, közösen elindultunk a tenger felé. Howth kikötőjéhez érve, a hamisítatlan tenger és halászhajók sokasága fogadott. Fókák úszkáltak a hajók körül, amik a kidobott maradékokra pályáztak. A piactérre érve fogadott ugyanakkor minket a legnagyobb meglepetés, ugyanis egy lángosozó volt az első bódéban. A sok rizs&csirke után, megérezni az otthoni illatát, mámorító volt. Este újra csatlakoztunk a többiekhez, kifáradva, élményekkel gazdagon.

Hétfő, mint az utolsó előtti nap a búcsúzásról, a tanúsítványok átvételéről és a szuvenír vásárlásról szólt. A vágyamat, hogy eljussak Európa egyik legnagyobb parkjába, nem adtam fel, így bár estefele, de neki indultunk és felfedeztük a Phoenix Parkot. Szomorúan gondoltam arra, hogy holnap vissza kell utaznunk és hátra kell hagynunk ezt a csodálatos várost, a csodálatos hangulatával és embereivel. Írország örökre a szívembe záródott. Sok új barátság szövődött itt, és csak remélhetjük, hogy viszontlátjuk egymást a jövőben. Az utolsó ölelések és ígéretek elhangzása után, még egy utolsó búcsúbulira is sor került, egy ír klubban, ahol mindenki együtt táncolt. A másnapi korai kelés, viszont sokunkat visszafogott a bulizásban.

Kedden taxival mentünk ki a reptérre, a hostel előtt elbúcsúztunk az ír csapattól, megköszöntük a szervezést és a 8 feledhetetlen napot itt Dublinban. Fáradtan, némi honvággyal vágtunk neki a több, mint 4 órás repülőútnak.

Köszönjük a lehetőséget az ISAB-nak, hogy lehetővé tette, hogy részt vehessünk egy ilyen utazáson!

élménybeszámoló,Erasmus,ISAB,Írország