Saját költségvetést kaphat a sportegészségügy
2017. szeptember 28.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A sportolók egészségügyi ellátásának finanszírozását a jövőben nem a tb-alapból, hanem önálló költségvetési forrásból fedeznék – értesült a Magyar Idők. Ez is része a sportegészségügy átalakításáról szóló, a kormány által már elfogadott koncepciónak, amely szerint a jövőben ebből a forrásból fedeznék azoknak a háziorvosoknak és kórházaknak a munkáját, akik/amelyek vállalják, hogy részt vesznek a sportolók egészségügyi ellátásában.

Nem konkrétan a betegellátás, hanem a sportolók egészségügyi ellátásának megszervezése, biztosítása lesz a feladata a jövőben az Országos Sportegészségügyi Intézetnek (OSEI) a sportegészségügy átalakításáról szóló, már kormányszinten is jóváhagyott koncepció alapján.  

A lap információi szerint a Sportkórházként emlegetett intézmény a jövőben alapvetően és döntően országos intézeti feladatokat lát majd el, módszertani és szervezőközpontként biztosítva, hogy a sportegészségügyi ellátás a verseny- és a szabadidősportban az egész országban egységes és magas színvonalú legyen. A sportolók egészségügyi ellátásának finanszírozását is átalakítják: a tervek szerint a jövőben nem a tb-alapból, hanem önálló költségvetési forrásból fedezik. 

Annak érdekében pedig, hogy a sportegészségügyi ellátás az ország egész területén biztosított legyen, a kórházak és klinikák ebből a keretből kapnák a finanszírozást a sportolók kezelése, műtétje, rehabilitációja után. A Sportkórház mellett ugyanis, amelynek jelenleg is csak sportsebészeti és rehabilitációs részlege, valamint szakrendelői vannak, az egyéb kórházi ellátást más intézményekben kapjak meg az élsportolók, versenyzők, a jövőben a jelenlegi tizenegy szerződött kórház mellett más egészségügyi intézmények is bekapcsolódhatnak a munkába. Nemcsak ez a lépés, de az is a sportorvosi hálózat országos lefedettségének javítását, a gyorsabb hozzáférést szolgálja, hogy a sportorvosok mellett a háziorvosok, illetve házi gyermekorvosok is részt vehetnek a jövőben bizonyos sportegészségügyi ellátásában. 

Saját költségvetést kaphat a sportegészségügy

A sportegészségügyi hálózatról szóló kormányrendelet ezzel kapcsolatos, napokban megjelent módosítása szerint amatőr sportolók sportegészségügyi vizsgálatát háziorvosok is elvégezhetik, az OSEI szakmai irányelveiben és módszertani leveleiben meghatározott protokoll szerint. Emellett az olyan szabadidős rendezvényekbe is bevonnák a háziorvosokat, sőt az iskolaorvosokat is, amelyek előzetes egészségügyi vizsgálathoz kötöttek. A Magyar Orvosi Kamara szinte azonnal tiltakozott a módosítás miatt, hangsúlyozva, hogy bár a sportorvosi tevékenység az alapellátó orvosoknak nem kötelező, a háziorvosok, házi gyermekorvosok semmilyen sportorvosi feladatra sem kaptak felkészítést. Mindezek miatt a kamara sürgős egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal. 

A sportegészségügyben dolgozók létszámának bővítésére a háziorvosok, iskolaorvosok bizonyos szintű bevonására a munkába azért volt szükség, mert jelenleg az országos hálózatban mindössze 140 sportorvos dolgozik. Eközben – mint azt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár korábban hangsúlyozta – a 16 kiemelt sportágban 66 százalékkal nőtt a versenyengedéllyel rendelkező sportolók száma, az öt látvány-csapatsportágban pedig 72 százalékkal többen versenyeznek. 

Csaknem három hónapos késéssel, az eredetileg kijelölt június 30-i határidő helyett szeptember 18-ra költözött új helyére az Országos Sportegészségügyi Intézet. Az Alkotás úti épületből, amelyet egyúttal átadtak a Testnevelési Egyetemnek, a Karolina útra, az Ortopédiai Klinika egykori épületébe kerültek a szak- és a sportorvosi rendelések, valamint a mozgásszervi rehabilitációs osztály. A sportsebészeti osztály pedig ideiglenesen – várhatóan november 30-ig – a Semmelweis Egyetem Korányi Sándor utcai tömbjében érhető el. A kormány korábban tízmilliárd forintot különített el az OSEI új épületének felújítására és a szükséges átalakításokra, valamint a költöztetésre. 16 kiemelt sportágban 66 százalékkal többen versenyeznek, ezért is fontos a fejlesztés 

 

forrás: Magyar Idők

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!