Végünk van, vagy csak most kezdődünk?
2017. december 11.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

December 6-án, éppen Mikuláskor, az Emberiség Története új korszakába lépett. Az eddigi életmódunk alapvető változásához közeledünk. Érdekes, hogy pont az egyik legősibb játék, szellemi sport, a sakkozás világából tudhattuk meg, hogy a science fiction világa életre kelt.

Végünk van, vagy csak most kezdődünk?

A jól informáltak persze megkérdezhetik: Mit számít nekünk az, hogy a mesterséges intelligencián (AI = Artificial Intelligence) alapuló AlphaZero program, melyet a Google fejlesztett a DeepMind projektje keretében, elsöpörte a legjobb már létező sakkprogramok egyikét, a Stockfish8-at? Egyébként is, az IBM fejlesztésű DEEP BLUE már 20 éve legyőzte az akkor aktuális világbajnok Garri Kaszparovot, és azóta még szembetűnőbb a számítógép-programok fölénye az emberekkel szemben. Azonban ennek a Mikulás napi hírnek a jelentősége bombasztikusan nő túl a sakkozás világán!

Merthogy mi is történt? Csak dióhéjban: Az AlphaZerónak mindössze a sakkozás alapvető szabályait táplálták be, és az 4(!) óra alatt olyan erős sakkprogramot generált, ami 100 játszmából 28-szor úgy múlta felül a korábbi számítógépbajnok Stockfisht, hogy további 72 döntetlen mellett egyszer sem vesztett! A Stockfish, akár csak 20 évvel ezelőtt a DEEP BLUE, a játék korábbi 1500 évének minden emberi tudásával és bölcsességével, sakkozói és programozói tapasztalatával fel volt szerelve, míg az AlphaZero kizárólag önmagából fejlesztette ki azt a szellemi erőt, azt az intelligenciát, ami nagyságrendekkel nőtt az ellenfele fölé.

Elsősorban nem a sakkozásról van szó, hanem valami másról, valami fölénk növő erőről, aminek a sakktábla csak pillanatnyi játszótere volt, így nem meglepő a vélemény, miszerint „Ez az algoritmus – eljárás, módszer – városokat, kontinenseket, világokat lehet képes irányítani.”

Annyit sakkszempontból is érdemes megjegyezni, hogy teljesen új, ma még alig-alig érthető stratégiai megközelítést láthattunk az AlphaZerotól. Meglepő, hogy a program gondolkodásában – a mi emberi szótárunkat használva – a szellem és a kreativitás gyakran az anyagiasság, azaz a figurákhoz való ragaszkodás fölé nőtt, ami teljesen új vonás a programok vonatkozásában.

A DeepMind létrehozóinak a végcélja természetesen nem a sakkozás leigázása. Az emberiség egészét megérintő célokat keresnek, jelenleg olyan betegségek gyógymódját szeretnék az AlphaZero segítségével megtalálni, mint például az Alzheimer-kór vagy a Parkison-kór. A mesterséges intelligencián alapuló algoritmusuk valószínűtlen sebessége miatt gyors áttörésben bizakodnak.

Kállai Gábor (Etyek, 2017. december 8.)

forrás: The Telegraph

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!