Mécsesek keltette félhomályban gyülekeztünk a Hepp Ferenc teremben, hogy az immár több mint egy évtizedes szokás szerint egy szép karácsonyi műsor alkalmából készüljünk a közelgő ünnepre.
A műsort – mint mindig – most is a TF műhely tagjai adták. Az eredeti műsort az utolsó pillanatban kicsit meg kellett „vágni,” mert több szereplő megbetegedett. A tradicionális ünnepi szokások - versek és karácsonyi énekek általi - felelevenítése után a mai világ karácsonyi hangulatú dalai következtek. A műsor keretén belül megemlékeztünk beteg kollégáinkról, illetve azokról is, akik már nem ünnepelhetnek velünk.
Az idén két szereplő is saját verssel lepte meg a hallgatóságot. A műsor után Mocsai Lajos rektor úr szólt a kollégákhoz, majd felolvasta Kozma Imre atya a TF közösségéhez írt levelét.
Az ünnepség a terített asztalnál folytatódott. Jól esett az utolsó tanítási hét feszített üteme után egy kicsit beszélgetni a munkatársakkal…
Békés, boldog karácsonyt és újévet Mindenkinek!
szöveg: Nemerkényi Krisztina | fotó: Kerekes Zoltán
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001