Sport és innováció – másodszor
2018. február 26.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Tavaly nagy sikert aratott az első alkalommal megrendezett Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia, nem csoda hát, hogy már akkor megfogalmazódott az igény a folytatására. Nos, május 9-én és 10-én következik a második „felvonás”: a Testnevelési Egyetem és a Magyar Nemzeti Kereskedőház közös szervezésében – akárcsak tavaly – a Groupama Arénában rendezik meg a II. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát.

I. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia

A tavalyi konferencia egy pillanata

Az ultramodern ferencvárosi létesítménynél keresve sem lehet megfelelőbb helyszínt találni az innováció „kifejezésére”, amelyet természetesen garantálnak majd az előadások is. E nagyszabású esemény egyrészt öregbíti egyetemünk hírnevét, hiszen nemzetközi szinten jelenik meg csaknem százéves, gazdag történelme, egyúttal különlegessé teszi a konferenciát a cégek, az egyetemi oktatók és kutatók, valamint a sportszövetségek jelenléte.

„Ez a kétnapos esemény valójában háromnapos lesz – mondta érdeklődésünkre Kádár Judit, a Testnevelési Egyetem nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója. – Május nyolcadikán a Testnevelési Egyetem Mocsai Lajos rektor úr és Genzwein Ferenc kancellár úr vezetésével a kampuszon fogadja a nemzetközi vendégeket.”

Az esemény tartalmi váza már összeállt, tematikája készen van, s jelenleg érkeznek be a tervezett előadások absztraktjai.

Óriási siker a Groupama Arénában

A tavalyi konferencia egy pillanata

Tavaly mintegy nyolcvan előadást láthattak, hallhattak a helyszínen megjelenők, valószínűsíthető, hogy az idei konferencián is sok izgalmas tudományos és sportszakmai előadás és kerekasztal beszélgetés lesz. A számos érdekesség és különlegesség közül két, a konferenciához kapcsolódó rendezvényre is felhívta a figyelmet Kádár Judit.

„Május kilencedikén futballedzői workshopot rendeznek a világhírű FC Barcelona képviselőjének részvételével. Továbbá a konferencia egyik kapcsolódó rendezvénye lesz egy nívós és pénzdíjas sportfotó-kiállítás, amelynek fődíja az egykori remek sportfotósról, Németh Ferencről kapta a nevét. Ennek a nemes versengésnek a legjobb 40 alkotása - Németh Ferenc örököseinek hozzájárulásával, több régi TF-es képpel kiegészülve - a Groupama Arénában lesznek megtekinthetőek. A versenyben neves szakmai zsűri bírálja el a műveket három kategóriában és az esemény hagyományteremtő céllal kerül meghirdetésre, megszervezésre.”

A tavaly első alkalommal megrendezett konferencia kapcsán a szervezők egyik fő célja a hagyományteremtés volt, nos, biztosak lehetünk benne, hogy az idei második Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát jövőre követi majd a harmadik.

Képek a tavalyi konferenciáról:

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!