Hírek

28. MEFOB Bosch Szarvasűzők váltófutás

1991 óta minden évben, azaz immáron 28. alkalommal kerül megrendezésre a Szarvasűzők elnevezésű országos váltófutóverseny. A verseny kabala állata Bonifác, a szarvas. Az esemény célja, hogy a csapatok futói, Egerből a Bükk-hegység csodálatos tájain keresztülfutva (több szakasz a Bükki Nemzeti Park területén, néhol 900 méter magasságot is átlépve) eljussanak Miskolcra, azon belül is a Miskolci Egyetem campusába.

28. MEFOB Bosch Szarvasűzők váltófutás

Az eredetileg egyetemi – főiskolai váltófutóversenyt az utóbbi években megnyitották a futótársadalom irányába (részben az általános érdeklődés, részben a már végzett, de „nosztalgiázni vágyó” egyetemisták kérései miatt).

A 28. Szarvasűzők megújult útvonallal várja az érdeklődőket, akik a következőkre számíthatnak:

  • a klasszikus, 25 évig bevált, és a tavaly, tavaly előtt debütált új útvonalak eddigi legjobb kombinációjával, kihagyva a nagy gépjármű forgalommal rendelkező főutat
  • lehetőség lesz 5 fős csapatok indulására is, vagyis a felkészültebb futók akár félmaratoni távokat is teljesíthetnek a Szarvasűzők keretében
  • emlékbögre, amelyet minden induló megkap
  • értékes nyeremények
  • eredményhirdetés, feledhetetlen záróbuli

Versenykiírás | Versenyszabályzat | Útvonalak

A verseny időpontja: 2018. április 7. (szombat), helyszíne: Eger, Miskolc. Nevezési határidő: 2018. március 18. (vasárnap) éjfél. Szervező: Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club. Telefon: +36-20-396-9349 (Veres Zsófia). E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Bővebb információ: szarvasuzok.hu | facebook.com/szarvasuzok

MEFOB,váltófutás,Miskolc,Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club