Aki mostanában a Testnevelési Egyetem területén jár, esetleg az Alkotás utcában elmegy a TE épületei előtt az látja, hogy az első ütemmel elkezdődött és javában zajlik a Testnevelési Egyetem várhatóan 2022-ig tartó rekonstrukciója.
Az összesen 40 milliárd forintos fejlesztés első ütemében – amelynek nettó értéke 11.9 milliárd forint – átalakításra és felújításra kerül az Országos Egészségügyi Intézet (OSEI) számára épült, ám be nem fejezett Alkotás úti épületet, amely várható nyár végi átadása után a TF főépületeként funkcionál.
A beruházás első ütemében az Alkotás úti épület megújulása mellett a mostani Sportkórház épületei is az egyetemhez kerültek és azokban is elkezdődtek a fejlesztések, sőt korábban már egy hivatalos átadóra is sor került a Sport-táplálkozástudományi Központ esetében.
A tervek szerint az első ütem hamarosan befejeződik és nyáron a TE át is költözik az új épületbe. Ezt követően indul majd a várhatóan 2020-ig tartó második ütem.
Az építkezést, annak megkezdése óta dokumentáljuk és most egy rövid ízelítőt adunk, amelyből kiderül, hogy főbb vonalakban ősszel és télen mi is történt a Testnevelési Egyetem új főépülete körül, illetve magában az épületben.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001