Hagyományteremtő majális a TF-en
2018. május 2.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Az idén ismét kegyeibe fogadta az időjárás rendezvényünket, az immár második alkalommal megrendezett TF Majálist. Verőfényes, meleg napra ébredtünk.

Második hagyományteremtő Majális a TF-en

Bár a Családi Majális kezdését 10 órára hirdették meg, amikor 10-re kiértem, már mozgalmas jelenetek fogadtak a TF Koltay Jenő sportpályán. Voltak, aki fociztak, voltak, akik ping-pongoztak, vagy a Teqball asztalon gyakoroltak, de a kisgyerekeknek felállított ugráló várban is számos kicsi szórakozott. Az elszórtan elhelyezett padokon pedig vagy a „fellépésre várakozók”, vagy a családtagok üldögéltek és beszélgettek.

Az e napra meghirdetett TF Majális Kupa labdarúgó mérkőzéseinek „selejtezői” ugyanis már 9 órakor megkezdődtek. Az idén 6 csapat nevezett be az eseményre, így egyszerre két pályán, párhuzamosan folytak a meccsek. Itt volt a TF dolgozói csapata, az Erasmus hallgatók, a nemzetközi edzőképzésen résztvevők csapata, akikhez csatlakoztak az új Campusunk építését végző ZÁÉV Zrt, valamint a Szlovák kisebbségi önkormányzat és az EMMI Oktatási Államtitkárság „Nosztalgia” csapatai.

A mérkőzések szünetében a tavalyról már megismert Budavári Általános Iskola Akrobatikus Torna csapata tartottak bemutatót. A csapatot kolléganőnk és leánya edzi. A változatos, zenére bemutatott gyakorlatokkal a tökéletes testtartású és szép elemeket bemutató gyerekek nagy elismerést arattak mind a magyar, mind a külföldi résztvevők körében.

Az idén ismét több, régi, már nyugdíjas kollégával találkozhattunk és beszélgethettünk. A lábak között pedig kisebbnél kisebb gyerekek totyogtak, futkároztak.  Lelkes segítők révén pedig mindenki hozzájuthatott a szakszervezet biztosította virslihez és üdítőkhöz, vagy sörhöz.

Az időközben befejeződött selejtezők eredményei alapján a TF és a minisztérium csapata jutott a döntőbe, ahol – végülis -, a TF vereséget szenvedett és így a 2. helyen végzett. 3. lett a Szlovák Önkormányzat, 4. a  TF-NET 5. a TF-ERASMUS, az utolsó pedig az ZÁÉV Zrt. csapata.

Az eredményhirdetés után - amelyen minden csapat kapott egy kis serleget és oklevelet -, a résztvevők elégedett mosollyal indultak hazafele: jó hangulatú, kellemes délelőttöt töltöttünk együtt.

Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!