Hírek

Kétnapos nemzetközi konferencia sportgazdasági fókusszal

A Testnevelési Egyetem és a Magyar Nemzeti Kereskedőház második alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Sportinnovációs Konferenciát. A kétnapos esemény keretében sportágazati vezetők, tudományos, gazdasági és külpiaci szakértők vitatják meg az iparág aktualitásait, az elmúlt időszak legfőbb sporttudományokhoz köthető kutatási eredményeit, illetve az ágazat jövőbeni irányvonalait.

A konferencia kísérőrendezvényeként sport tematikájú fotópályázat, valamint elméleti és gyakorlati elemekre épülő edzőtovábbképzés is megvalósul az FC Barcelona képzési kultúrájáért, módszereiért felelős szakmai igazgatójának részvételével.

A sportgazdaság a globális piac egyik dinamikusan fejlődő húzóágazata, amely bővelkedik szabadalmakban, magas hozzáadott értéket képviselő technológiai újításokban, illetve más ágazatokban létrejövő innovációkat is egyre szélesebb körben alkalmaz. Mindemellett a sport a legnépszerűbb szabadidős tevékenység is egyben. Mindezek együttes eredménye, hogy a sportágazat a globális piacok egyik meghatározó és vezető szektorává vált, melynek kiszolgálására egy teljes iparág épült. Egyes nemzetközi becslések szerint a sport termeli ki a világ GDP-jének mintegy 2 százalékát. 

A Testnevelési Egyetem (TE) a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal (MNKH) szoros együttműködésben a tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezi a Nemzetközi Sportinnovációs Konferenciát. A több száz szakmai érdeklődőt, illetve a mintegy száz hazai és nemzetközi előadót felvonultató kétnapos konferencia keretében sportágazati vezetők, tudományos, gazdasági és külpiaci szakértők vitatják meg az iparág aktualitásait, az elmúlt időszak legfőbb sporttudományokhoz köthető kutatási eredményeit, és az ágazat jövőbeni irányvonalait. A rendezvény elsődleges célja ösztönözni a sport iparágában megjelenő vívmányok megosztását, a szektoriális együttműködések dinamizálását, valamint az elmúlt időszak tudományos eredményeinek bemutatását. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Mocsai Lajos, a TE rektora kijelentette: a tavalyi sikeres rendezés hatására idén még több, 106 előadást hallgathatnak meg az érdeklődők a két nap alatt. 

„A sporttudomány kulcsszerepet játszik az életmódjavító és életminőséget fejlesztő eszközök, módszerek létrehozásában, korszerűsítésében, ezért is örülök, hogy másodszor adhatunk otthont egy ilyen egyedülálló rendezvénynek Budapesten. Hazánk legnagyobb sporttudományos konferenciája az általunk életre hívott Nemzetközi Sportinnovációs konferencia, amellyel hagyományt kívánunk teremteni" – mondta Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora.

Kétnapos nemzetközi konferencia sportgazdasági fókusszal (Oláh Zsanett, Mocsai Lajos)

Oláh Zsanett az MNKH vezérigazgatója és Mocsai Lajos a TE rektora (Fotó: Horváth Károly)

A konferencia kísérőrendezvényeként a TE sport tematikájú fotópályázatot hirdetett a korábbi remek fotós, Németh Ferenc emlékére, amelynek megnyitója az esemény keretein belül május 9-én 15:00 órakor lesz a Groupama Arénában. A három kategóriában meghirdetett pályázat fővédnöke Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. A fotókiállítás kapcsán Mocsai Lajos rektor elmondta, hogy fontos a művészet és a sport kapcsolatát megjeleníteni és felhívta a figyelmet arra, hogy ez csak kivételes esetekben sikerül. Talán itt lehet megemlíteni, hogy a 2. Sportinnovációs Konfernciát az EMMI, a Telekom, a LikeGroup, a Polar, a BP2017 Kft. és a Magyar Sportújságíró Szövetség is támogatja, nem beszélve a több mint 20 kiállítóról, amely a rendezvényen standdal is megjelenik.

Az esemény napján a Testnevelési Egyetem elméleti és gyakorlati elemekre épülő edzőtovábbképzést szervez az FC Barcelona képzési kultúrájáért, módszereiért felelős szakmai igazgatójának részvételével. A tréningre május 2-ig 1270 hazai labdarúgó edző regisztrált, említette meg a sajtótájékoztatón Prukner László mestertanár, pro licences edző. Az esemény iránt tehát az érdeklődés óriási.

Bemutatkozó magyar sportinnovációk

Az esemény célja továbbá a sportgazdasághoz kapcsolódó diplomáciai és üzleti kapcsolatok kiszélesítése, egyúttal az iparág nemzetközi és hazai szereplői közti partnerkapcsolatok dinamizálása.

"A konferencia kiváló lehetőség a hazai és a nemzetközi szakértők közti sportdiplomáciai kapcsolatok elmélyítésére, egyúttal az iparághoz kapcsolódó innovatív magyar fejlesztések reprezentálására. Éppen ezért összesen 20 vállalkozásnak biztosítunk kiállítási lehetőséget az esemény keretében, ezzel elősegítve kapcsolatrendszerük kiszélesítését, nemzetközi exportsikereik elérését” – fogalmazott Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

Kétnapos nemzetközi konferencia sportgazdasági fókusszal

Balról jobbra: Mezei Dániel, Kun Gábor, Oláh Zsanett, Mocsai Lajos és Kovács Ágnes (Fotó: Horváth Károly)

A kiállítói térben az MNKH partnercégei is képviseltetik magukat, így például a Peter’ Aquafitt, a világ első mobil vízi kondigép gyártója, vagy éppen a mára nemzetközileg is igen népszerű Teqball is.

Sportgazdasági sikerek a globális piacon

Tekintettel a sportgazdaságban, illetve a kapcsolódó szektorokban rejlő üzleti és gazdasági lehetőségekre, valamint a magyar kis- és középvállalkozások nemzetközileg is versenyképes termék és szolgáltatási portfóliójára, a Kereskedőház kiemelt iparágként kezeli a sportgazdaságot és sportdiplomáciát. Az MNKH fókuszált és hangsúlyos szakmai tevékenységnek köszönhetően már számos hazai vállalkozás lépett sikeresen a globális piacokra.

Az MNKH aktív szakmai tevékenységének köszönhetően ért el jelentős üzleti sikereket például a magyar szellemi tulajdont képező és világszabadalom alatt álló sportinnováció, a Teqball is. A cég a Kereskedőház közreműködésével lépett eredményesen a marokkói, illetve a francia piacra. A vállalkozás azóta már 25 országban rendelkezik értékesítési ponttal, és célja, hogy a 2024-es olimpián hivatalos sportágként vehessen részt.

Szintén a Kereskedőház közreműködésével lépett eredményesen a dél-amerikai piacra egy speciális padlóelemeket gyártó magyar cég. Az MNKH hazánk chilei nagykövetségével együttműködve, összeállította a megbízható chilei iparági importőrök listáját a vállalkozás számára és ellátták az exporttevékenység megkezdéséhez szükséges hasznos piaci információkkal, amely így Chilébe szállított különböző közületi és sportpadlókat.

Jelentős sikert értek el továbbá a Kereskedőház szervezésében a világ egyik meghatározó sport kiállításán, a kölni FSB-n bemutatkozó magyar cégek is, akik az esemény keretében megvalósított tárgyalásoknak köszönhetően több mint 60 millió forint értékben adtak árajánlatot.

„A partnereink exportsikerei is kiválóan reprezentálják, hogy az innovatív magyar vállalkozások a világ bármely pontján megállják a helyüket. Célunk, hogy a sportinnovációs konferencia révén egy újabb szakmai platformot hozzunk létre, amely előrevetíti a magyar cégek további nemzetközi sikereit” - mondta Kun Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgató-helyettese.

Mocsai Lajos,sportinnováció,nemzetközi konferencia,Magyar Nemzeti Kereskedőház,FC Barcelona,Oláh Zsanett