Hírek

2018-ban is fesztiválozunk a TF-en!

Hétfőn a mínusz egyedik nappal elkezdődött a 2018-as Testnevelési Fesztivál, vagyis a TE-napok. Nyitásként dr. Genzwein Ferenccel beszélgethettek kötetlenül a hallgatók, kancellár úr egyebek mellett vállalkozási és sportvezetői tapasztalatairól, futballistamúltjáról, valamint vezetőedzői munkásságáról tartott előadást.

2018 ban is fesztiválozunk a TF-en!

Kedden a nulladik nap következik az egyetem éttermében rendezendő TE-kvízzel a szakkollégium szervezésében, majd szerdától csütörtökig bezárólag gőzerővel beindulnak a különféle kulturális és sportprogramok.

„Számos érdekességgel várjunk hallgatóinkat, többek között kispályás labdarúgással, amelynek keretén belül lehetőséget adunk a színészválogatottnak, hogy visszavágjon a két éve elszenvedett vereségért – mondta megkeresésünkre Morvai Lajos HÖK-elnök. – Perényi Szilvia tanárnő eseménymenedzsment-kurzusán a hallgatók ebben a félévben a fesztivál rekreációs programjait készítették elő. Ugyancsak fontos része a fesztiválnak a karrieriroda csütörtökön esedékes állásbörzéje.”

Szerdán és csütörtökön este egyaránt a buli viszi a prímet, mindkét nap a Romkertben zárul, pénteken pedig már csak az összepakolás jelenti a programot.

„Hagyományosan a harmadéves sportszervezősök fő feladata a sportesemények megszervezése, amely Sport Fever néven fut a kétnapos rendezvényen – folytatta Morvai Lajos. – Ugyanakkor arra is ügyeltünk, és kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a lehető legtöbb szervezeti egységet bevonjuk a fesztivál megrendezésébe.”

Hát akkor nincs más hátra: jó szórakozást, hajrá, TE!

TF Napok,Genzwein Ferenc,Testnevelési Fesztivál