Schmitt Pál köztársasági elnök Elnöki Érdemérmeket adott át június 13-án a Sándor-palotában a kultúra, a sport, a művészet, a vallás, valamint az oktatás területén kiváló teljesítményt nyújtott személyeknek.
A kitüntetésben részesült többek között Dr. Istvánfi Csaba kosárlabda szakedző, a pszichológia tudomány kandidátusa, a Testnevelési Főiskola volt rektora, professor emeritus Klebelsberg Kunó örökségének ápolásáért, a nevelés, elsősorban a testnevelő tanárok oktatása területén kifejtett, kimagasló teljesítményéért, az olimpiai eszme széleskörű ápolásáért.
Az elhangzott méltatás szerint "A testnevelés fejlődése érdekében kifejtett oktató-nevelő munkáját fiatal tanárként szakmunkásképző intézetben kezdte. Állandóan tanult, képezte magát, hogy újabb feladatokra is készen álljon. Kosárlabda szakedző lett, az ELTE pszichológiai szakán végzett, doktori címet, kandidátusi fokozatot szerzett. Tanár, rektorhelyettes, később rektor lett a Testnevelési Főiskolán, jelentős mértékben járult hozzá a TF önálló egyetemmé válásához. Élve a lehetőségekkel, építette az intézmény nemzetközi kapcsolatait: a továbbképző intézet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerését és támogatását élvezi. Klebelsberg Kunó szellemében, a Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete elnökeként az iskolai testnevelés és diáksport megújításáért, a jövő nemzedék fizikai és lelki egészségének erősítése érdekében a mindennapos testnevelés bevezetéséért indított küzdelmet."
Az érem két oldala:
Az MTTOE elnökségének felterjesztése >>>
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.