Megkapták diplomájukat a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam hallgatói
2011. június 17.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Június 14-én ünnepélyes diplomaosztót tartottunk az Aulában. Ezúttal a márciusban indult NET-es képzés hallgatói vehették át oklevelüket Dr. Tihanyi József dékán úrtól, Dr. Kozsla Tibor stratégiai és nemzetközi igazgatótól, valamint szaktanároktól. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Sushil Singhal, India budapesti nagykövetének első helyettese, valamint Leandro Amado, Portugália budapesti nagykövetének első helyettese. Szintén a végzősökkel ünnepelt Pop Marcel, a Semmelweis Egyetem nemzetközi kapcsolatok igazgatója.

Beszédében Dékán úr és Nemzetközi Igazgató úr is megköszönte a hallgatók szorgalmas munkáját, és kívántak nekik sok sikert sportágukban, hazájukban. Dr. Kozsla Tibor hozzátette, hogy az idén 40. születésnapját ünneplő képzésbe mindig próbálunk új elemeket belevinni. Ez a csoport Lausanne-ból hallgathatott előadást videokonferencia keretében. Igazgató úr, aki személyesen is jó kapcsolatot ápol a hallgatókkal, elmondta, hogy véleményük, visszajelzéseik nagyon fontosak a program javítása szempontjából, és kérte őket a tapasztalataik megosztására a programban dolgozó kollégákkal.

NET diplomaosztó (2011, tavasz) (hírek)

Az ünnepi beszédek után jöhetett a ceremónia várva várt része, a diplomák átvétele. Atlétikából Dr. Szalma László vezetésével öt hallgató szerzett oklevelet. Az általános erőfejlesztő kurzust tizenkilencen teljesítették, és szoríthattak örömmel kezet oktatójukkal, Dr. Metzing Miklóssal. Dr. Németh Endre két hallgatónak tartott dzsúdófoglalkozást, és adott át okleveleket. Kajak-kenuból Bakó Zoltán segített sokat a most végzett két tanítványának. Labdarúgásból egy csapatnyi - 11 fő - szerzett diplomát, és fotózkodott boldogan Bacsó Istvánnal.  Három tanítványának Dr. Szabó S. András adta át tudása legjavát a három hónap alatt súlyemelés sportágban. 3 úszó is sikeresen vette az akadályokat, melyekre Dr. Sós Csaba készítette fel őket.

A hallgatók nevében az egyetlen színjeles hallgató, Asmah Hanim Binte Mohamad búcsúzott a TF-től. A szingapúri atlétaedző elmondta, mennyire nehéz volt az elején egy teljesen új környezetben kiállni a próbát, de úgy gondolja, megérte részt venni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt futó programban. Rengeteg élménnyel, tudással, és baráttal lett gazdagabb, és emlékeiből sokat fog meríteni a jövőben.

A legnagyobb delegáció, a 34 fős indiai csoport nevében Mr. Shankar S. Madgundi mondott pár búcsúszót, aki a társaság vezetője is volt a három hónap folyamán. Sok adminisztratív munkájáért Dr. Kozsla Tibor egy emlékplakettel jutalmazta.

NET diplomaosztó (2011, tavasz) (hírek)

A hivatalos ceremónia után még hosszú ideig az Aulában maradtak a diplomások, és fotózkodtak az asztalra kirakott zászlaikkal, tanáraikkal és egymással. Ezt követően az Aula előterében fogyasztották el utolsó közös lakomájukat, melyet a TF éttermének személyzete készített el. A svédasztalra számos indiai és egyéb nemzeti étel került, így mindenki megtalálhatta a kedvére valót.

Bardocz-Bencsik Mariann

További képek az eseményről:

[nggallery id=115]

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!